Infostart.hu
eur:
361.31
usd:
315.06
bux:
153026.9
2026. szeptember 22. kedd Móric

Elkerülhetetlen az újabb kamatemelés?

Újabb kamatemelést valószínűsít a vártnál nagyobb, 7 százalékos májusi éves infláció miatt Kopits György, a jegybank monetáris tanácsának tagja. A Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozó szakember január óta valamennyi kamatdöntő ülésen a szigorítást támogatta.

Korábban Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke is arról beszélt, hogy a kedvezőtlen inflációs adatok miatt további kamatemelésekre lehet szükség, Simor András jegybank-elnök viszont úgy vélte: az emelés és a szinten tartás esélyei azonosak.

A Központi Statisztikai Hivatal néhány napja tette közzé legfrissebb adatait, amelyek szerint májusban 7 százalékkal emelkedtek az árak az egy évvel korábbihoz képest.

A bejelentés után londoni feltörekvő piaci elemzők is módosították kamat-előrejelzéseiket; a szakértői konszenzus szerint a harmadik negyedévben 9 százalékra emelkedik a magyarországi jegybanki alapkamat.

A Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója szintén úgy véli, hogy a májusi 7 százalékos inflációs adat elkerülhetetlenné teszi a további kamatemelést.

Forián-Szabó Gergely az InfoRádióban azt mondta: a 10 nap múlva esedékes ülésén a Monetáris Tanács 25 bázisponttal emelheti a jelenleg 8,5 százalékpontos jegybanki alapkamatot.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Az Alkotmánybíróság hétfői, egyhangú döntése szerint az önkormányzatokra kivetett szolidaritási hozzájárulás teljes rendszere alkotmányellenes. A döntés következményeiről, a kormánnyal jelenleg zajló tárgyalásokról és a budapesti olimpia esélyeiről is beszélt Karácsony Gergely főpolgármester az InfoRádióban.

Leszavazta a Tisza-frakció a köztársasági elnök jelöltjét a legfőbb ügyészi posztra

Magyar Péter miniszterelnök már hétfőn utalást tett arra, hogy nem biztos a frakció támogatásában.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Felborult az évszakok rendje Magyarországon: évtizedeken belül teljesen eltűnhet a klasszikus tél

Felborult az évszakok rendje Magyarországon: évtizedeken belül teljesen eltűnhet a klasszikus tél

Az elmúlt évtizedek éghajlatváltozása miatt drasztikusan átalakult az évszakok szerkezete Magyarországon. Egy hazai kutatás szerint a tavasz és a nyár egyaránt 25-25 nappal lett hosszabb, így az év közel kétharmadát ez a két évszak teszi ki, miközben a hagyományos értelemben vett tél a jövőben akár teljesen el is tűnhet. Bár a melegebb ősznek és az enyhe télnek vannak kényelmi előnyei, a kitolódó nyár komoly mezőgazdasági és ökológiai kihívásokat hoz magával, amelyekhez elengedhetetlen alkalmazkodni - írja a Válasz Online.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×