Infostart.hu
eur:
361.52
usd:
315.24
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Gyuris: "2008 a fordulat éve lesz"

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. 6540 millió forint adózás előtti eredményt ért el, ez a tervezett eredménytől 19,8 százalékkal marad el, legfőképp a subprime válság miatt - mondta el az InfoRádiónak a bank vezérigazgatója. Gyuris Dániel hozzátette: a társaság nem fizet osztalékot többek között a várható romániai terjeszkedés miatt.

A társaság tervezett eredményéhez képest a 19 százalékos elmaradásnak a legfőbb oka elsősorban az amerikai suprime válság Magyarországot is érintő forrásköltség-emelő hatása volt - mondta az InfoRádiónak az FHB Jelzálogbank Nyrt. vezérigazgatója.

Gyuris Dániel kiemelte: a 2008-as feladatok teljes körű teljesítése érdekében minden forrásra szükség van, valamint a térségi terjeszkedés előkészítése is folyik, döntő mértékben a román piacra való kilépés jegyében, így a tulajdonosok részéről elfogadható és megszavazható volt az a döntés, hogy nem fizet osztalékot a bank.

A 2007-es év volt a mélypont, ugyanis az államilag támogatott ötéves kamatperiódusú hitelek átárazódása erre az évre esett - hangsúlyozta a vezérigazgató. Gyuris Dániel hozzátette: ezt előre látva az igazgatóság 2005 végén elfogadott egy stratégiát, amely megvalósítása tavaly be is fejeződött.

A bankcsoport építkezése tekintetében az eredeti tervezett ütemet tartották, ezért egyértelmű, hogy a bankcsoport teljesítményében 2008 a fordulat éve lesz - emelte ki a vezérigazgató. Hogy ezt mennyire gyengíti a hitelpiaci válság kihatása a magyar piacra, azt nehéz megjósolni - tette hozzá.

Gyuris Dániel szerint 2008-ra elkezdenek beérni azok a gyümölcsök, amelyeket a 2007-es év fejlesztésével kezdtek ültetni.

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. vezérigazgatója 2008-ra kétszámjegyű növekedést vár, az első negyedévi jelentésben szereplő számok ezt majd alátámasztják.

A bankcsoportot és annak céljait alá tudják rendelni annak az elvárásnak, hogy az ingatlan- és a finanszírozási üzletág kart karba öltve tudjon a piacon megjelenni - közölte a vezérigazgató.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Elmarad a megváltó eső: aggasztó hírek érkeztek a magyar időjárásról

Elmarad a megváltó eső: aggasztó hírek érkeztek a magyar időjárásról

A 2026-os év szeptembere sem hozta el a várva várt áttörést a csapadékhiány tekintetében, így bár a Dunántúlon helyenként mérséklődött az aszály, országos szinten továbbra is kritikus a helyzet. A tartós szárazság és a nyárias meleg miatt a betakarítás a szokásosnál jóval hamarabb megkezdődött. Az Alföldön a csontszáraz talaj komolyan akadályozza az őszi vetési munkálatokat, miközben érdemi, áztató esőre a hónap végéig már aligha van kilátás - írja a HungaroMet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×