Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
317.25
bux:
153363.2
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Májustól kötelező az e-bevallás a nagy cégeknek

Az 51.000 legnagyobb adózó több mint egyharmadának április végéig regisztráltatnia kell magát az APEH elektronikus rendszerébe, mert különben nem tudják majd benyújtani adóbevallásukat a május 12-i határidőre, figyelmeztetett az adóhivatal.

Futó Iván, az APEH elnökhelyettese elmondta, hogy a fokozatosan kötelezővé váló elektronikus adóbevallásnak és adatszolgáltatásnak két kulcsdátuma van.

Az egyik május 1., amikortól a legnagyobb - körülbelül 51 ezer - cégek számára lesz kötelező ez az adatszolgáltatási forma, a másik pedig 2007 január 1., amikortól gyakorlatilag minden vállalkozásnak át kell térnie erre a rendszerre.

Futó Iván elmondta, hogy eddig 33.000 magánszemély és vállalkozó regisztráltatta magát a rendszerben, mintegy 96.000 vállalkozás nevében, de a legnagyobb cégek közül 18.000 még nem tette ezt meg. Az ország 51.000 legnagyobb adózója több mint kétmillió munkavállaló adatait szolgáltatja.

Az ügyfélportálra cég nem, csak magánszemély regisztrálhat, aki azután megbízás alapján képviseli saját cégét, vagy pedig már regisztrált könyvelő szolgáltat adatot cégek nevében, szintén megbízás alapján.

Futó Iván hozzátette, hogy a csipkártyás azonosítóval rendelkező ügyfelek az interneten keresztül is regisztrálhatják magukat a rendszerbe, akiknek viszont nincs ilyen, azok csak az okmányirodákban tehetik ezt meg.

Az APEH elnökhelyettese elmondta: az APEH rendszere immár felkészült a modern formátumú, xml kiterjesztésű fájlok fogadására.

Az adóhivatal informatikai rendszere továbbra is fogadja a hagyományos szövegfájlokat, ám saját érdekükben arra kérik a 100 főnél többet foglalkoztató cégeket, hogy térjenek át az xml formátumra, hiszen sok alkalmazott esetén a szövegfájlok már nagyon nehezen kezelhetők.

Futó Iván azt is elmondta, hogy a magánszemélyek körében is nőtt az elektronikus bevallás népszerűsége, hiszen míg tavaly csak 51 magánszemély adta le adóbevallását elektronikus úton, idén már 25 ezren regisztráltatták magukat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények
német tartományi választások

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Az egyik tartományban a szélsőjobboldalinak tartott AfD, a fővárosban a radikális baloldali Die Linke győzött. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint az eredmény „katasztrofális”, de maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Melyik lehet a következő nagy tőzsdei sztori? – Jön a Portfolio befektetési klubja

Melyik lehet a következő nagy tőzsdei sztori? – Jön a Portfolio befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×