Infostart.hu
eur:
362.07
usd:
316.27
bux:
153247.96
2026. szeptember 22. kedd Móric

Kiemelt ösztöndíj a hiányszakmákban tanulóknak?

A szakmai kamarák bevonásával és ösztöndíjakkal változtatna a szakmunkásképzés rendszerén a kereskedelmi és iparkamara. A szervezet elnöke szerint az elmúlt években a képzés összetétele jobban igazodott a piac igényeihez mint korábban, de még mindig van min javítani.

Parragh László az InfoRádióban azt mondta: kiemelt ösztöndíjakkal kell segíteni, hogy a diákok a hiányszakmák felé forduljanak.

Bár érzékelhető a szemléletváltás a területen, azonban még vannak teendők. A gazdasági szektor célja, hogy a képzés inkább az ő igényeikhez igazodjon. Az iskoláknak is figyelembe kellene venni ezt az érdeket, hosszútávon ugyanis ezek a versenyképesebbek.

Hozzátette: a képzési igények folyamatosan változnak. Ráadásul ami az ország egyik felében hiányszakma, abból a másik felében túlkínálat lehet.

Mint mondta, két éve még senki nem beszélt a szakképzésről, mára azonban kiemelt súlya van minden párt programjában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Alkotmányellenes a szolidaritási adó alkalmazásának pár szabálya

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
80 milliárd eurós vágást szimulált Brüsszel, több száz állás kerülhet veszélybe

80 milliárd eurós vágást szimulált Brüsszel, több száz állás kerülhet veszélybe

Akár 80 milliárd eurót is elveszíthet az EU külső fellépését finanszírozó Globális Európa program, ha a "fukar" tagállamok követelésére visszavágják a következő uniós költségvetést. A Bizottság belső szimulációja szerint a 40 százalékos megszorítás több száz állás megszűnésével és az unió globális jelenlétének jelentős gyengülésével járhatna, olyankor, amikor az USA egy betöltendő űrt hagy maga után a nemzetközi porondon. A forgatókönyv lényege, hogy meggyőzze a tagállamokat arról: nem érdemes mindent feláldozni az agrár- és felzárkóztatási források oltárán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×