Infostart.hu
eur:
361.86
usd:
315.71
bux:
0
2026. szeptember 22. kedd Móric

Fektessen aranytömbökbe!

Nemsokára már arannyal is lehet kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén - jelentette be az intézmény vezérigazgatója. Horváth Zsolt szerint egyaránt számítanak a hazai magánszemélyek, illetve az intézményi befektetők érdeklődésére, az arany ugyanis világszerte egyre kedveltebb megtakarítási formának számít.

Az aranyról a legtöbb embernek az ékszerek jutnak eszébe, pedig ez a nemesfém az egyik legstabilabb befektetési lehetőséget is jelenti. Nem véletlen tehát, hogy a központi bankok nemzetközi átlagban tartalékuk 12 százalékát tartják aranyban. Az Európai Unióban ez az arány 25 százalék körül van, míg az USA-ban mintegy 60 százalék.

A tervek szerint hamarosan könnyen elérhető befektetési forma lesz Magyarországon is az arany, a tervek szerint ugyanis már április 20-tól a Budapesti Értéktőzsdén is kereskednek a kedvelt nemesfémmel.

Aranytömbökkel kereskednek majd


Maga a tőzsdei kereskedés az elektronikus rendszeren keresztül folyik majd, de a határidős ügylet nem csak egy ellenirányú üzlettel lesz lezárható, hanem az arany tényleges fizikai átvételével is, vagyis a vásárlás után kézbe kaphatja az ember az aranytömböket, ha akarja - mondta Horváth Zsolt az InfoRádiónak.

A BÉT-vezérigazgató szerint technikailag úgy bonyolódik majd le egy ilyen ügylet, hogy az eladó először elviszi a kijelölt minőségvizsgáló intézetek valamelyikéhez az eladásra felkínált aranytömböt, ott egy roncsolásmentes vizsgálattal megállapítják, hogy megfelel-e a tőzsdei szerződésben foglalt minőségi és egyéb követelményeknek.

Ezt követően kerülhet a tömb, vagy tömbök a kijelölt közraktárba beszállításra, ahol kiállítanak egy közraktári jegyet, és ez kerül utána be a tőzsdei elszámolóházba, a Kellerbe.

A BÉT-en 1 kilogrammos aranytömbökkel fognak kereskedni, amelyek értéke jelenleg 3,5 - 4 millió forint körül alakul. Nagy tisztaságú aranytömbökről van szó, amelyeknek gyártói jellel, sorszámmal, a tisztaságra és a súlyra utaló jelzéssel kell rendelkezniük.

Jó befektetés az arany

Horváth Zsolt szerint a határidős üzletek egyik legnagyobb előnye, hogy nem az üzlet teljes értéke mozog, hanem csak a letéti követelmények, amelyek 5-10 százalékát teszik ki a kontraktus értékének, tehát egy 400 ezer forintnyi tőke kell ahhoz, hogy valaki részt vegyen a kereskedésben.

A tőzsde által számolt tranzakciós díj 70 forint kontraktusonként, az elszámolóház 100 forintért nyújtja majd szolgáltatásait. A tömbök befektetési célú aranynak minősülnek, tehát így áfamentessé válik a forgalmazásuk. Mivel az árfolyamnyereség adó ma nulla, a tranzakciókon elért eredmény egyelőre nem adózik, a cégek számára pedig 50 százalékos kedvezmény van.

Az arany biztonságos befektetési eszköznek számít, hiszen értékét közvetlenül egyik ország gazdasága sem befolyásolja. A nemesfém ráadásul fizikai biztonságot is nyújt: míg a külföldi értékpapírokhoz kapcsolódó befektetéseket esetenként a vagyon teljes befagyasztása is veszélyeztetheti, az arany kevésbé rejt ilyen kockázatot, ráadásul bármikor rendelkezésre áll, ha szükség van rá.

Kelet-Európában a BÉT lesz az első

A BÉT összesítéséből kiderül, hogy a világ jónéhány tőzsdéjén folyik aranykereskedés, Európában azonban csak Londonban, Isztamulban és Zürichben nyílik arra lehetőség, hogy a befektetők 400 unciás és minimum 99,5 százalékos finomságú tömböket vásároljanak vagy éppen adjanak el.

A közép-kelet-európai régióban ugyanakkor eddig nem volt ilyen termék a tőzsdéken, a Budapesti Értéktőzsde tehát a térségben úttörőként jelenik meg az egy kilós aranytömbökkel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Mi lesz az Otthon Starttal, a kamatstoppal és a babaváróval? – Holnap felfedik várakozásaikat a banki vezetők, érdemes eljönni

Mi lesz az Otthon Starttal, a kamatstoppal és a babaváróval? – Holnap felfedik várakozásaikat a banki vezetők, érdemes eljönni

A Portfolio évente megrendezett Future of Finance konferenciái általában a szabadon szárnyaló gondolatok jegyében zajlanak, így idén sok szó esik majd a fizetési szolgáltatások középtávú jövőjéről, a mesterséges intelligencia által lehetővé tett futurisztikus lehetőségekről és az annuitás alternatíváját jelentő hiteltörlesztési módokról is. Ugyanakkor néhány közelebbre tekintő beszélgetést is szervezünk a szeptember 23-ai, holnapi eseményre, ilyen lesz például az is, amelyen a lakossági hitelezés aktualitásairól fogunk beszélgetni. Lesz miről szót ejteni, hiszen az Otthon Start, a babaváró és a kamatstop sorsa is lóg még a levegőben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×