Infostart.hu
eur:
362.14
usd:
315.92
bux:
153184.23
2026. szeptember 22. kedd Móric

15 százalékkal nőtt a Videoton forgalma

A tavalyihoz képest 15 százalékkal, 80 milliárd forintra növelte a forgalmát az idén a Videoton - közölte a Videoton Holding Rt. elnök-vezérigazgatója az MTI-vel hétfőn.

Széles Gábor elmondta: a tavalyi, tavalyelőtti átmeneti visszaesés után ismét növekedési pályán van a vállalatcsoport, amit jelez, hogy a nyeresége is várhatóan 15 százalékkal lesz magasabb a tavalyinál. A várható eredmény konkrét összegéről nem nyilatkozott az elnök-vezérigazgató.

A cég megkezdte a Holografikával közösen kifejlesztett háromdimenziós képernyő gyártását is, azt most vezetik be a piacra.

Az új profilok bevezetésével párhuzamosan munkavállalóinak létszámát is növelte mintegy húsz százalékkal a vállalat, jelenleg csaknem kilencezren dolgoznak a Videotonnál.

Címlapról ajánljuk

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×