Infostart.hu
eur:
363.55
usd:
313.44
bux:
152518.27
2026. szeptember 12. szombat Mária
Nyitókép: Unsplash.com

Ezúttal tényleg valami újdonsággal bővítik az Instagramot

Készülőben a közösségi platform új funkciója, az ismerősök követését szolgáló helymeghatározó térkép.

Érdekes újdonságot fejleszt az Instagram: a „Friend Map” ugyan magyar nevet még nem kapott, viszont arra szolgálhat majd, hogy látható legyen térképen, épp merre járnak a barátai, követői - írja a HVG.

A funkció készülését a Meta erősítette meg a TechCrunch kérdésére.

A lehetőség használatáról mindenki maga dönthet, nem látja majd alapértelmezés szerint mindenki, hogy éppen merre jár, ugyanis ez igen súlyos adatvédelmi aggályokat vetne fel.

A Meta elmondása szerint a funkciót egyelőre csak belsős körökkel tesztelik, tehát jelenleg még a kíváncsi felhasználók számára sem kipróbálható.

Az Alessandro Paluzzi által megosztott képernyőképek alapján a funkcióval lehetősége lesz a felhasználónak eldönteni, kivel szeretné megosztani a földrajzi pozícióját. Az erre vonatkozó adatok a jelek szerint végpontok között titkosítva lesznek, tehát illetéktelenek nem nyerhetnek majd bepillantást abba, hogy hol jár épp.

A funkció hasonlít a Snapchat-en található Snap Map-re, mellyel láthatjuk, hol vannak azok az ismerősök, akik ezt jóváhagyják.

Pillanatnyilag nem ismert, hogy mikor válik mindenki számára elérhetővé az Instagram új funkciója, ám, mint írják, a hivatalos megerősítés és a tesztelés ténye közeli megjelenésre utal.

Címlapról ajánljuk
Slusszpoénként háromszor is nekiment világcsúcsának Armand Duplantis
Budapesti atlétikai világdöntő, 1. nap

Slusszpoénként háromszor is nekiment világcsúcsának Armand Duplantis

A nap versenyét Armand Duplantis és Emmanuil Karalisz rúdugrócsatája hozta a 10 millió dollár összdíjazású atlétikai Világdöntő (Ultimate Championship) pénteki első napján, melyen a svéd világcsúcstartó 6,20 méterrel diadalmaskodott és érdemelte ki ezzel a győzteseknek járó 150 ezer dollárt.

Van elég munkás az építőiparban, csak az a kérdés, milyen – Koji László az Arénában

Az építőipari szakképzést át kell alakítani, mert annak jelenlegi rendszerét 30 ezer tanulóra szabták, miközben már csak 8 ezren vannak az utánpótlásban. Ezt az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke, Koji László mondta az InfoRádió Aréna című műsorában. A lakásáfával és az otthonok energiatakarékossági felújításával kapcsolatban is javaslatokat küldött a kormánynak az ÉVOSZ.
inforadio
ARÉNA
2026.09.14. hétfő, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×