Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.88
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Hideg levegő indult meg az ország felé

A Kárpát-medence időjárását pénteken egy rövidhullámú teknő alakítja, emiatt gomolyfelhők képződnek.

Hajnalban a Dunántúlon, péntek délelőtt már keleten is kiderül az ég, és a többórás napsütés mellett gomolyfelhők képződnek. Csapadék nem valószínű. Az északnyugatira forduló szelet kísérik élénk, néhol erős széllökések.

A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 21 és 26 fok között valószínű.

Szombaton nyugat felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet, az ország nagy részén közepesen, vagy erősen felhős lesz az ég. Az északkeleti országrészben lehet kevesebb a felhő, arrafelé valamivel több napsütés várható. Néhol zápor, esetleg zivatar is előfordulhat. A változó irányú szél nagyrészt mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 11 fok között alakul, de északkeleten ennél pár fokkal hűvösebb is lehet a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között alakul, az alacsonyabb maximumokra északkeleten lehet számítani.

A hidegfront vasárnap érkezik meg, így a jövő hét elején fogjuk érezni a lehűlést - hangzik el a meteorológiai szolgálat videójában.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×