Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Egy nő kitölti az EuroJackpot szelvényt a sorsolásos játék október 4-i indulása előtt Budapesten, a Pólus Centerben lévő Szerencsejáték Zrt. lottózóban 2014. október 2-án.
Nyitókép: Máthé Zoltán

Ezért nem szabad eltitkolni a lottónyereményt

Ha az ember válik. Egy szegedi férfi egy életre megtanulja a leckét.

Vádat emelt az ügyészség egy szegedi férfi ellen, aki 2017-ben, válásuk során eltitkolta felesége elől közös lottónyereményük megmaradt összegének jelentős részét, mintegy 260 millió forinttal károsítva meg őt.

A férfit különösen nagy kárt okozó csalás bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a házaspár 2016 novemberében telitalálatot ért el az ötös lottón. A csaknem 900 millió forintos közös nyereményt a Szerencsejáték Zrt. az általuk megjelölt nyolc bankszámlára utalta át, amelyek felett a férj rendelkezett.

A házaspár a nyereményből 2017-ben közösen ingatlanokat és gépjárműveket vásárolt. Időközben azonban házasságuk fokozatosan megromlott, ezért a feleség kezdeményezte a házastársi vagyonközösségük megosztását, illetve azt, hogy a férje adja ki neki a nyeremény maradékából őt megillető részt. Egyeztetéseik során a férfi azt állította, a nyereményből már csupán 300 millió forint maradt, holott a valóságban abból még 800 millió forintnál is több állt rendelkezésre.

A vádlott nyilatkozata alapján megszerkesztett házassági vagyonközösséget megszüntető szerződést mindkét fél aláírta. A megállapodásban a vádlott vállalta, hogy átutalja feleségének a nyereménymaradvány felét, 150 millió forintot, a nő cserében lemondott minden követeléséről férjével szemben. A feleség a pénz átutalása után szembesült azzal, hogy férje becsapta, valójában csaknem 410 millió forint járt volna neki.

A nő az eljárás során az őt ért, mintegy 260 millió forintos kár megtérítése érdekében polgári jogi igényt terjesztett elő.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×