Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Magányosságügyi államtitkárság jött létre

Theresa May brit miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy a kulturális minisztériumon belül államtitkárságot hoz létre a magányossággal kapcsolatos kérdések kezelésére.

Tracey Crouch sportért és civil társadalomért felelős államtitkárt bízta meg az új államtitkárság vezetésével, amelynek feladata lesz a 2016-ban meggyilkolt brit parlamenti képviselő, Joo Cox emlékére létrehozott bizottság javaslatainak megvalósítása. A brit kormány kidolgoz egy szélesebb körű stratégiát is a magányosság problémájának leküzdésére, amely kilencmillió embert - fiatalokat és időseket egyaránt - érint a szigetországban.

A statisztikai hivatal segíteni fog abban, hogy módszert dolgozzanak ki a magányosság mérésére, és létrehoznak egy alapot, amely segíti a kormány és az alapítványok tevékenységét.

Jo Cox képviselőként széles körű kampányt folytatott a magányosság problémájának feltárására, az emlékére életre hívott bizottság pedig tavaly tucatnyi alapítvánnyal dolgozott együtt.

"Jo Cox azt mondta, hogy 'fiatal vagy idős, a magányosság nem tesz különbséget. 2017-ben egyaránt meghallgattunk újdonsült szülőket, gyermekeket, fogyatékos embereket, ápolókat, menekülteket és időseket a magányosság problémájáról" - közölte a bejelentéssel kapcsolatban Rachel Reeves és Seema Kennedy, a Cox-bizottság elnöke.

Biztos vagyok abban, hogy önkéntesek, az üzleti élet képviselői, parlamenti képviselőtársaim segítségével jelentős előrelépést fogunk tenni a magányosság leküzdésében" - hangoztatta Tracey Crouch.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×