Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Gyanakodjon, ha ilyet lát a bőrén - minden harmadik embernél kialakul

Gyanakodjon, ha ilyet lát a bőrén - minden harmadik embernél kialakul

Nemcsak pigmentfoltok vagy megváltozott anyajegyek esetén kell bőrrákra gyanakodni, vannak ugyanis bőrszínű kinövések formájában jelentkező, hámsejtekből kiinduló daganatok is, ráadásul egyre gyakoribb az előfordulásuk – hívta fel a figyelmet Dr. Wikonkál Norbert, a Semmelweis Egyetem Bőr- Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának egyetemi tanára .

Ebbe a csoportba tartozik a basalioma, amely a leggyakoribb rosszindulatú bőrdaganat, minden harmadik embernél alakul ki élete során. A másik legismertebb típus a laphámrák, előfordulása nagyjából a tizede lehet a basaliomáénak. Mindkét elváltozásra jellemző, hogy lassan alakul ki, és jól kezelhető, ha azonban elhanyagolják, a basalioma akár tenyérnyi méretűre is nőhet, a laphámrák pedig áttétet adhat.

Az egyetemi tanár szerint mindkettő bőrszínű kinövések formájában jelenik meg, amelyek többnyire nem látványosak, ugyanakkor folyamatosan nőnek.

  • A basalioma esetében tipikus tünetnek számít a nehezen gyógyuló seb. Kezdetben mindössze néhány milliméteres, nincs rajta var vagy pörk, kis értágulat jelenhet meg, gyakran lapos vagy lencse formájú. Attól rosszindulatú, hogy a folyamatos növekedés miatt roncsolja a környező szöveteket, kifekélyesedik, nedvezik, akár a csontok, izmok felé is növekedhet, vérezhet is, ez által vérszegénységet is okozhat, így a páciens kevésbé tud ellenállni a fertőzéseknek.
  • A laphámrák hámos felszínnel, hámlással, kisebesedéssel jár. Gyakran jelenik meg nyálkahártyán, vagy annak a környékén, az ajkakon is előfordulhat.

Ez utóbbinak van egy előalakja, amely

kezdetben lapos, hámlik, hosszú évek során alakul át daganattá. A spinalioma veszélye, hogy a nyirokutak mentén áttétet képez.

A napnak kitett területeken, így a kezeken, karokon, vállon, arcon, illetve férfiaknál gyakran a kopaszodó fejtetőn jelenik meg.

A napártalom kockázati tényező

míg a basaliománál inkább a leégések számítanak, addig a laphámráknál a napon töltött idő adódik össze.

Összességében mindkét elváltozás inkább az idősebbekre jellemző.

A basalioma ugyan nem ad áttétet, de folyamatosan nő, ezért jelentős torzulásokat okozhat a testen, akár a fél arcra is kiterjedhet, ilyenkor már jelentős roncsolással járhat a kezelés. Korai diagnózis esetén azonban még nincs feltétlenül szükség radikális sebészi ellátásra, szövettani diagnózist követően krémet, fagyasztást, lézeres terápiát vagy műtéti beavatkozást szoktak alkalmazni.

A laphámrák esetén előfordul, hogy csak akkor derül ki, hogy baj van, amikor már áttétet adott, amelyet a megnövekedett nyirokcsomó jelezhet – hívja fel a figyelmet a bőrgyógyász onkológus, hangsúlyozva, hogy ilyen esetben már csak a műtéti beavatkozás jelenthet megoldást, és többnyire szükség van gyógyszeres kezelésre is. A laphámrákra sokszor csak akkor derül fény, amikor már áttétet adott, a panasz ilyenkor többnyire nyirokcsomó megnagyobbodás.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×