Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Megvan, mikor áll majd el végre az eső

Megvan, mikor áll majd el végre az eső

Péntek estig a Kárpát-medence fölé eleinte nedves, majd már szárazabb, továbbra is többnyire hűvös léghullámok érkeznek.

Péntek reggelig erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten lehetnek felszakadozások. Napközben sokfelé, éjszaka már egyre kevesebb helyen várható eső, záporeső.

Pénteken többfelé felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap, majd estefelé északkeleten ismét több lesz a felhő. Szórványosan valószínű eső, záporeső. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, csütörtökön helyenként viharossá fokozódik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11 Celsius-fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 14 és 19 fok között alakul.

Mit hoz a hétvége?

Szombaton erősen felhős vagy borult lesz az ég, délnyugaton lehet vékonyabb, szakadozottabb a felhőzet. Több helyen, főként a Dunától keletre várható eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.

Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Összességében többfelé, nagyobb eséllyel keleten alakul ki eső, zápor. A változó irányú szél mérsékelt marad. 

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×