Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A havazás után tavaszias hétvége jön

Csütörtökön északkeleten kell havazásra számítani, majd péntektől jelentős enyhülés kezdődik, akár 16 Celsius-fok is lehet.

Csütörtökön eleinte erősen felhős lesz az ég, majd délnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet. Kezdetben északon, északkeleten többfelé, másutt néhol alakul ki eső, északkeleten eleinte havas eső, ónos eső, az északkeleti határnál havazás is lehet. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül – közölte a meteorológiai szolgálat.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 3 és 8 Celsius-fok között valószínű, de északkeleten ennél hidegebb, délnyugaton enyhébb lesz az idő.

Délelőttig az északkeleti megyékben több centiméternyi friss hó hullhat, amely a legtöbb helyen elolvad. Öt cm körüli hóréteg - kisebb körzetekben - főként Borsod megyében és Szabolcs északi, északkeleti részén hullhat.

Csütörtök napközben vegyes csapadék egyre inkább már csak az Északi-középhegység tágabb környezetében, esetleg Szabolcs megye északi felén lehet, majd fokozatosan az északkeleti határvidékre szorul vissza. A tartósan fagypont alatti - elsősorban hegyvidéki - területeken jelentékenyebb ónos eső sem zárható ki.

Török László, z Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa elmondta: jelentős enyhülés jön a következő napokban. Pénteken sok lesz a napsütés, komolyabb csapadék nem valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 11 és 16 fok között alakul, de északkeleten 10 fok alatt valószínű.

Hétvégén aztán visszatér az eső, de folytatódik az enyhe idő, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×