Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Most van az utolsó pillanat, amikor még beoltathatjuk magunkat

Magyarországon az influenzás megbetegedések száma jellemzően februárban-márciusban a legtöbb, de Molnár Zsuzsanna epidemiológus főorvos szerint korábban is kialakulhat járvány. A szakember szerint ez az utolsó pillanat, amikor még érdemes beoltatnunk magunkat.

"Most mindenki visszatér a munkahelyére és az iskolába. Összejönnek a közösségek, így elképzelhető, hogy a következő időszakban már megjelenik az influenzavírus, és elkezd cirkulálni. Az, hogy ez milyen ütemben fog történni, viszont még nem tudjuk.

Azt mondhatjuk, hogy ez az utolsó pillanat, amikor még az emberek meggondolhatják magukat, és aki még nem oltatta be magát, beoltathatja. Ugyanis a védettség kialakulásához legalább két hét kell." - mondta Molnár Zsuzsanna.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak még nincsenek információi arról, hogy hányan oltatták be magukat influenza-elleni védőoltással. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint nagyon kevesen kérnek védőoltást.

"Tapasztalataim alapján 10 és 20 százalék között van az átoltottság a gyerekpopulációban. Lehet, hogy az országos adatok bizonyos területeken mást mutatnak." - közölte az egyesület elnöke.

Póta György hozzátette: nincsenek pontos adatok arról, hogy a felnőtt lakosságban milyen lehet az átoltottság.

"A korosztályban nagyon nagy a különbség, mert míg az idősek között talán magasabb az átoltottság - legalábbis a városokban -, addig a fiatal felnőtt korosztályban valószínűleg még alacsonyabb. Inkább az idősek azok, akik a krónikus betegségek, az egyéb szövődmények miatti jogos félelem miatt oltatják magukat." - mondta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy az influenzavírus súlyos következményekkel járhat. Póta György hozzátette ingyenes vakcina jár a krónikus betegeknek és a 60 éven felülieknek egyaránt.

Hanganyag: Gödöllei Anna

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×