Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Miért pont ma van a fagyi napja?

Ma van a kézműves fagylalt napja. Ezen a napon az akcióhoz csatlakozó fagyizók fél áron adják a fagyikat. A kezdeményezés célja a fagyi népszerűsítése - mondta a Magyar kézműves fagylalt napjának egyik szervezője Róth Péter.

"Néhány évvel ezelőtt rajzoltam egy kétgombócos fagyit, ebből a tölcsér egy v-betű, a fagyi pedig egy nyolcas volt, a karakterek kiadtak egy dátumot" - idézi fel Róth Péter. Hozzátette: "a Torkos Csütörtök rendezvény apropóján és a szellemiségét folytatva próbáltuk megszervezni a fagyi napját, tavaly sikerült először, akkor 73 egység vett az eseményen, idén már 220."

A magyar kézműves fagylalt napjának szervezője elmondta, az esemény fő célja a fagylalt népszerűsítése, azzal a kiegészítéssel, hogy a résztvevő fagylaltozók közül sokan a rászoruló gyerekeknek is visznek fagyit. "Kórházakban, gyermekintézményekben próbálunk ezzel kedveskedni a kicsiknek" - tette hozzá Róth Péter.

Mint elmondta: "néhány évvel ezelőtt a nagyipari fagylalt, a jégkrém betört Magyarországra, a piacunk összezsugorodott." "Azt szeretnénk, ha a kézművesipar és ezen belül a kézműves fagylalt népszerűsége újból visszatérjen az eredeti mederbe" - mondta Róth Péter. Hozzátette: "egy kézműves fagylaltozó akár négyszázféle ízt is elő tud állítani."

A magyar kézműves fagylalt napjának szervezője elmondta: "a magyar piac speciális, az olasz trend által diktált ízeket ritkán lehet egy az egyben adaptálni, ezeket magyarosítjuk." Hozzátette: "ötvözni kell a magyar hagyományokat és a nemzetközi trendeket, mindkettőnek meg kell jelennie egy fagylaltpultban, szerepük van és keresik."

"Az idei év slágerei az oreo-s és a cukrot nem tartalmazó fagylaltok" - árulta el Róth Péter.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. A kelet ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél vészhelyzeti dízelgenerátorokat kellett üzembe állítani, mert egy távvezeték megrongálódása miatt megszűnt a reaktorok hűtéséhez elengedhetetlen külső áramellátás. Németország külügyminisztere egy interjúban elmondta, hogy az ország a saját készleteinek megcsappanása miatt nem fog tudni további szállítmányokat küldeni Ukrajnának a védelmi szempontból kulcsfontosságú Patriot rakétarendszerből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×