Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Cukorbetegség ellen igyon több kávét

A fogyasztott mennyiség növelésével a kávézók feltehetően csökkenthetik a cukorbetegség kialakulásának kockázatát azokhoz képest, akik továbbra is a szokott mennyiséget fogyasztják - állítja egy tanulmány.

Egy amerikai-szingapúri kutatócsoport három összesen mintegy 120 ezer főre - többségükben egészségügyi dolgozókra - kiterjedő kutatást összegezve arra a következtetésre jutott, hogy összefüggés van a négy év alatt napi másfél csészével több kávé fogyasztása és a gyakoribb, 2-es típusú cukorbetegség kialakulása kockázatának 11 százalékos csökkenése között.

A Frank Hu, a bostoni Harvard egyetem kutatója vezette és a Diabetologia című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerzői azt is megfigyelték, hogy a kávéfogyasztás napi két csészével való csökkentése 18 százalékkal növelte a diabétesz kialakulásának a kockázatát.

A kutatók ugyanarra az eredményre jutottak, bármekkora volt is a kezdeti elfogyasztott kávémennyiség.

A Science Media Center által idézett tudósok óvtak azonban az eredmény túlértékelésétől. "A tanulmányból semmilyen kávéfogyasztási ajánlást nem lehet levonni" - hangsúlyozták, hozzátéve, hogy az csak a fogyasztás változásával foglalkozik, nem pedig az abszolút elfogyasztott mennyiségekkel, és kizárólag a kávénak a diabétesz kockázatára gyakorolt rövid távú hatására tér ki.

A kutatók semmilyen összefüggést nem találtak a koffeinmentes kávé, illetve a tea fogyasztásának növelése, illetve a cukorbetegség kockázata között.

A javarészt az Amerikai Kardiológiai Társaság által finanszírozott tanulmány egyik szerzője a Nestectől, a Nestlé egyik leányvállalatától kapott kutatási ösztöndíjat a kávéfogyasztásnak az inzulinérzékenységre gyakorolt hatásai tanulmányozására.

Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az Anthropic legújabb kutatásában azt vizsgálja, miként képes a Claude nevű nyelvi modell az üresjárataiban áttekinteni a korábbi tapasztalatait, kijavítani a tévesen rögzített "emlékeit", és rendszerezni azokat a későbbi beszélgetésekhez. A fejlesztők ezt a folyamatot az emberi "álmodáshoz" hasonlították, amely az agy memóriarögzítéséhez járul hozzá. A módszer segítségével a mesterséges intelligencia a tétlen időszakokban kiszűri a hibás információkat, pontosítja a jegyzeteit és strukturált tudásbázist épít, ami jelentősen javítja a teljesítményét az összetett, hosszan tartó feladatok során - számolt be az Interesting Engineering.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×