Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A Gyermekvasút napja

Erdőismereti túrákra és nosztalgiavonatozásra is várják az érdeklődőket a Széchenyi-hegyen szombaton, a Gyermekvasút napján, amely egyúttal a Kárpát-medencei Kisvasutak Napjai című rendezvénysorozat évadnyitó rendezvénye is lesz.

A kisvasút napjának megnyitóját délelőtt a Széchenyi-hegy állomáson tartják, ahol térzenével várják az érkezőket. A rézfúvós zenét a Gyermekvasút nosztalgia zenekara szolgáltatja - közölte szerdán a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága az MTI-vel.

A Gyermekvasút napját hagyományosan minden évben április második szombatján rendezik meg. Az idei program különlegessége, hogy a 85 éves, nemrég felújított nosztalgia motorvonati szerelvénnyel is utazhatnak az érdeklődők.

A Gyermekvasút napján lehetőség nyílik Hűvösvölgyben a Gyermekvasutas Múzeum és a Vontatási telep megtekintésére is. A múzeumban a kisvasút történetét bemutató kiállítás néhány héttel ezelőtt teljesen megújult, így a vitrinekben számos újonnan előkerült korabeli újságcikk, dokumentum és fotó is látható.

A természetkedvelők túrával egybekötött erdőismereti foglalkozáson vehetnek részt: a Hárs-hegy állomásról induló sétán Hűvösvölgy felé erdőpedagógus vezetésével ismerkedhetnek meg a résztvevők a környék erdőinek növény- és állatvilágával.

A Kárpát-medencei Kisvasutak Napjai című rendezvénysorozatot a Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány gondozza, amelyet kezdeményezésükre 1995 óta minden évben megrendeznek.

Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. A kelet ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél vészhelyzeti dízelgenerátorokat kellett üzembe állítani, mert egy távvezeték megrongálódása miatt megszűnt a reaktorok hűtéséhez elengedhetetlen külső áramellátás. Németország külügyminisztere egy interjúban elmondta, hogy az ország a saját készleteinek megcsappanása miatt nem fog tudni további szállítmányokat küldeni Ukrajnának a védelmi szempontból kulcsfontosságú Patriot rakétarendszerből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×