Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Házasságot köthetnek azonos nemű párok Nagy-Britanniában

Szombattól házasságot köthetnek azonos nemű párok is Nagy-Britanniában.

Az azonos neműek házasodását lehetővé tévő brit jogszabály már tavaly július közepén megszületett, miután a londoni parlament két háza által hosszas tárgyalássorozat után elfogadott törvényt az uralkodó kihirdette. A törvény szombaton, helyi idő szerint nulla órakor lépett életbe, és több pár azonnal élt is a lehetőséggel: több helyen kinyitottak a tanácsok anyakönyvi hivatalai, hogy lebonyolítsák az azonos nemű párok első polgári házasságkötési ceremóniáit.

A törvénymódosítás nem kötelezi az egyes egyházakat az azonos neműek összeadására vallási ceremónia keretében.

A módosítást a brit Konzervatív Párt, a vele koalícióban kormányzó Liberális Demokraták és az ellenzéki Munkáspárt hivatalosan egyaránt támogatta, az alsóházi konzervatív frakción belül azonban sokan ellenezték, és a törvénymódosítási folyamatot nem támogatták a brit egyházak sem.

A Nagy-Britanniában államegyháznak minősülő anglikán unió - amelynek első számú világi vezetője a mindenkori brit uralkodó, jelenleg II. Erzsébet királynő - már a törvényalkotási folyamat korai szakaszában bejelentette, hogy nem tud pártolni olyan törvénymódosítást, amely a házasságnak mint "férfi és nő egybekelésének lényegi, a történelem során intézményesült jellegét változtatná meg".

Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán világunió legfőbb vallási méltósága mindazonáltal a törvény életbelépése alkalmából a BBC-nek kijelentette, hogy miután a törvény megváltozott, az anglikán egyház "elfogadja a kialakult helyzetet".

Az anglikán unió hivatalosan kérte, hogy az egyes egyházközösségek álljanak ki az egymással házasságot kötő azonos nemű tagjaik mellett, az anglikán lelkészek viszont nem léphetnek ilyen házasságra. A BBC értesülése szerint azonban több homoszexuális anglikán pap dacolni készül ezzel a tiltással.

Nem támogatja az azonos neműek házasságát a brit katolikus egyház sem.

David Cameron konzervatív párti miniszterelnök ugyanakkor a brit leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transznemű (LGBT) közösség legnagyobb online hírportálja, a Pink News számára írt cikkében fontos pillanatnak nevezte az azonos neműek házasságkötését engedélyező törvény életbelépését. Cameron szerint végre mindenki azonos joggal léphet házasságra, és Nagy-Britanniában többé nem számít, hogy valaki melyik nemhez vonzódik; az állam egyenjogúként ismeri el minden pár kapcsolatát.

A brit miniszterelnök szerint "nem felmérhető" mindaz a szeretet, támogatás, stabilitás és boldogság, amelyet a házasság kínálhat, és az államnak ezt soha senkitől nem szabad megtagadnia pusztán a szexuális irányultság alapján. Ha a törvény az egymást szerető emberek közé áll, akkor a törvény szorul módosításra - hangsúlyozta a brit kormányfő.

Az új jogszabály egyelőre Angliában és Walesben hatályos; Skóciában várhatóan októberben lép életbe. A Nagy-Britanniához nem tartozó, de vele együtt az Egyesült Királyságot alkotó Észak-Írország nem tervez hasonló törvénymódosítást.

Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. A kelet ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél vészhelyzeti dízelgenerátorokat kellett üzembe állítani, mert egy távvezeték megrongálódása miatt megszűnt a reaktorok hűtéséhez elengedhetetlen külső áramellátás. Németország külügyminisztere egy interjúban elmondta, hogy az ország a saját készleteinek megcsappanása miatt nem fog tudni további szállítmányokat küldeni Ukrajnának a védelmi szempontból kulcsfontosságú Patriot rakétarendszerből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×