Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kitört az influenzajárvány!

Megkezdődött az influenzajárvány Magyarországon, az előző héthez képest mintegy 20 százalékkal emelkedett a betegek száma - mondta el az InfoRádiónak Molnár Zsuzsanna, az Országos Epidemológiai Központ főorvosa. Hozzátette, hogy a betegek között továbbra is sok a gyerek és a fiatal felnőtt.

"A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy hazánkban 2014. hatodik hetében megkezdődött az influenza-járvány" - jelentette be Molnár Zsuzsanna. Jelezte, hogy az előző héthez képest 20 százalékkal többen fordultak influenza-szerű tünetekkel orvoshoz, országszerte összesen 17100 beteg kereste fel orvosát.

Elmondta, hogy a fővárosban és további 14 megyében emelkedett a megbetegedések száma, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyében nem változott a helyzet. Fejér és Szabolcs-Szatmár megyében pedig a megelőző heti kiugrás után a 6. héten mérsékelt csökkenés volt tapasztalható.

"A gyermekek a legérintettebbek: a hat és 14 évesek körében volt a legmagasabb a megbetegedések előfordulása, százezer gyermek közül átlagosan 298 kereste fel az orvost ilyen tünetekkel. Ezt a korcsoportot követték a megbetegedések gyakoriságában a hat éven aluliak, majd a 15-34 évesek" - ismertette a főorvos.

Azt is elmondta, hogy az elmúlt héten közösségekben előforduló járványról nem kaptak értesítést.

"Még nagyon a járvány kezdetén vagyunk, ezért azt, hogy milyen intenzitással, milyen gyorsasággal terjed a járvány, nem lehet megjósolni, mert az influenzavírus mindig képes meglepetéseket okozni" - jelezte Molnár Zsuzsanna.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az Anthropic legújabb kutatásában azt vizsgálja, miként képes a Claude nevű nyelvi modell az üresjárataiban áttekinteni a korábbi tapasztalatait, kijavítani a tévesen rögzített "emlékeit", és rendszerezni azokat a későbbi beszélgetésekhez. A fejlesztők ezt a folyamatot az emberi "álmodáshoz" hasonlították, amely az agy memóriarögzítéséhez járul hozzá. A módszer segítségével a mesterséges intelligencia a tétlen időszakokban kiszűri a hibás információkat, pontosítja a jegyzeteit és strukturált tudásbázist épít, ami jelentősen javítja a teljesítményét az összetett, hosszan tartó feladatok során - számolt be az Interesting Engineering.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×