A keresztények nagyböjt bűnbánati időszakában Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére készülnek, a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás segítségével.

Hozzátették: a hamvazószerda arra az ősi hagyományra vezethető vissza, hogy a hívők a vezeklés részeként hamut szórtak a fejükre. Ennek emlékét a mai napig őrzi a szertartás: az előző évben megszentelt és elégetett barka hamujából a pap ezen a napon - illetve nagyböjt első vasárnapján - keresztet rajzol a hívek homlokára, közben pedig ezt mondja: "Emlékezzél, ember, hogy porból vagy és porrá leszel!" A hamu egyszerre jelképezi az elmúlást és a megtisztulást.

A 7. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt, így hamvazószerdától húsvét vasárnapig a böjti napok száma éppen negyvenet tesz ki. (A vasárnapokat az egyház nem tekinti böjti napnak).

A nagyböjt azért tart pontosan negyven napig, mert a Szentírásban és az abból kiinduló keresztény hagyományban a negyvenes szám mindig az egyes események jelentőségét emeli ki. (Jézus Krisztus nyilvános működésének megkezdése előtt negyven napot töltött a pusztában. Negyven napig tartott a vízözön, negyven évig vándorolt a pusztában a zsidó nép, Mózes negyven napig tartózkodott a Sínai hegyen és Jónás próféta negyvennapos böjtöt hirdetett Ninivében.)

A negyvennapos böjt a 4. századra vált általánossá a keresztény világban. A 11. századig olyannyira szigorú volt, hogy késő délutánig semmit sem ettek, húst, tejterméket és tojást pedig a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak. Az egyház mára enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő: a 18 és 60 év közötti hívek csak háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól. E két napon és nagyböjt többi péntekén 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst.

A nagyböjt liturgikus színe a lila, amely a 13. század óta jelképezi a liturgiában a bűnbánatot. Ugyancsak a bűnbánat jeleként marad el a nagyböjt egész folyamán a szentmisékben az alleluja, amely a liturgiában az öröm legközvetlenebb kifejeződése; a templomot ez időszakban nem díszíti virág. Az egyháznak sajátosan a nagyböjthöz kötődő szertartása a keresztúti ájtatosság, amelyen a hívek mintegy végigkísérik Krisztust a kereszthalála felé vezető úton.

A böjt vallásos gyakorlata a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozat és a könyörgés fontosságát állítja középpontba, kifejezi az ember Isten iránt tanúsított szeretetét és az érte való áldozatvállalását. Húsvétra készülve az egyház a böjt mellett az ima és az alamizsnálkodás (a szegények megsegítése) lelkületét ajánlja híveinek.