Infostart.hu
eur:
379.02
usd:
321.43
bux:
129747.1
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Télen az Antarktiszon át

A világon elsőként télen, mindenféle külső segítség és a mentés lehetősége nélkül akarja átszelni sítalpakon az Antarktiszt Sir Ranulph Fiennes ismert brit kalandor.

A 68 éves extrémsportoló és öt társa hétfőn hajózott ki a dél-afrikai Fokvárosból, hogy a hónap végére a jég födte kontinensre érkezzenek, majd néhány hetes felkészülés után márciusban elinduljanak a tervek szerint fél évig tartó 4000 ezer kilométeres útra.

A már számos világrekordot felállító kalandor szerint eddig még senki nem tett kísérletet arra, hogy télen keljen át a hatodik kontinensen, ahol a leghidegebb téli hónapokban, júniusban, júliusban és augusztusban akár mínusz 90 Celsius fokra is süllyedhet a hőmérséklet.

A Guinness Világrekordok által a fölkerekség legnagyobb élő kalandorának nevezett Ranulph Fiennes egyszer már átszelte az Antarktiszt, de az nyáron történt, 1992/93 fordulóján. Fiennes emlékezetes csúcsteljesítménye a világ hét kontinensén hét egymást követő nap alatt megtett hét maratoni futás is.

Az extrémsportoló elismerte, hogy a téli átkelések terén még senkinek nincs tapasztalata, ezért a teljes ismeretlenség várja őket az Antarktiszon.

Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”
Értékelés

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×