Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
320.3
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke

A kevés alvás növeli a szülés utáni depresszió kockázatát

Az alváshiány erős összefüggésben áll a kismamák szülés utáni depressziójának kialakulásával - figyelmeztet egy átfogó tanulmány.

A Canberra Egyetemen dolgozó Kerry Thomas több mint száz nemzetközi tanulmányra kiterjedő elemzése erős összefüggést mutatott ki az alváshiány és a kismamák szülés utáni néhány hónapon belül jelentkező depressziós tünetei között. A szakember az Ausztrál Pszichológiai Társaság Canberrában tartott éves találkozóján ismertette az eredményeit.

Mint elmondta: a kevés alvástól a kismamák szomorúnak és kimerültnek érezhetik magukat, emellett nehezükre eshet a koncentrálás is. "Nagyobb a kockázata a depresszió kialakulásának a szülést követő negyedik és a nyolcadik hét utáni időszakban azon édesanyák esetében, akiknek a csecsemői gyakran felébrednek éjszaka" - nyilatkozta a szakember.

"Azon nők esetében, akik hat óránál kevesebbet alszanak éjszaka, szintén nagyobb a kockázata a depressziós tünetek jelentkezésének" - tette hozzá. Thomas szerint mindez erős bizonyítékot szolgáltat arra, hogy az alváshiány összefüggésben áll a szülés utáni depresszióval.

A mostani eredmények alátámasztása érdekében a szakember jövőre 60 kismama bevonásával készít tanulmányt. A vizsgálat során figyelemmel fogja kísérni a résztvevők alvási idejét és depressziós tüneteik esetleges jelentkezését a babák születését követő egy éven keresztül.

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Csütörtökön szóvivői tájékoztatót tartott a Tisza-kormány, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tett, többek között a politikusok vállalati szerepvállalásáról és béréről, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörléséről, az azbesztkrízis kezeléséről, valamint a vagyonosodási vizsgálatokról és a költségvetési ügyekben tett újabb feljelentésekről. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×