Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kék és vörös fényben ízletesebb a bor

Finomabbnak és drágábbnak ítéljük meg a bort, ha azt olyan szobában isszuk, ahol kék vagy vörös megvilágítás van - állítják német kutatók.

Nem mindegy, milyen háttérvilágításban fogyasztjuk el a pohár borunkat - legalábbis ez derül ki a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem kísérletéből. Már több vizsgálat is bebizonyította, hogy az ital színe befolyásolhatja értékítéletünket, a német kutatók azonban most arra voltak kíváncsiak, hogy a környezet fényei is hatással vannak-e ízlésünkre.

A kísérletben résztvevők mindegyike egy pohár rajnai rizling fehérbort kapott, ám különböző megvilágítású helyen kellett elfogyasztaniuk az alkoholt, majd értékelniük kellett azt. Azok, akik vörös háttérben itták meg, közel másfélszer édesebbnek és sokkal gyümölcsösebbnek ítélték meg ugyanazt a bort, mint akik fehér vagy zöld háttérmegvilágítású helyiségben fogyasztották el.

Sőt, azok, akik vörös vagy kék fényű szobában boroztak, közel egy euróval többet adtak volna egy palackért.

A kellemes fényektől kellemes hangulatba kerülnek az emberek - magyarázta a vizsgálat eredményét Dr. Daniel Oberfeld-Twistel, az egyetem munkatársa.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×