Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Összefügg a depresszió és az internetfüggőség

Az internetfüggő tizenéveseknél közel ötszöröse a veszélye annak, hogy önmagukra is veszélyt jelentenek - derült ki egy kínai-ausztrál közös kutatás eredményéből.

A vizsgálatban a dél-kínai Kuangtung (Guangdong) tartományból 1618 13 és 18 év közötti fiatal vett részt, akiknél az olyan önveszélyes magatartást vizsgálták, mint a hajtépkedés vagy önmaguk csipkedése, égetése. A diákokat végül az internetfüggőség mértékére vonatkozó tesztekkel is vizsgálták.

A felmérésből kiderült, hogy a diákok 10 százaléka mérsékelten, kevesebb mint 1 százalékuk viszont súlyos mértékben függ a világhálótól. Azoknál a fiataloknál, akik közepesen függenek az internettől 2,4-szer több az esélye annak, hogy az utóbbi fél évben legalább egyszer, de legfeljebb ötször valamilyen módon ártottak maguknak - mondta Lawrence Lam, az ausztrál Notre Dame Egyetem kutatója.

A közepestől a súlyos internetfüggőségben szenvedőknél az egészséges társaikhoz képest közel ötszöröse az esélye annak, hogy az utóbbi hat hónapban legalább hatszor ártottak maguknak.

"Számtalan tanulmány számol be arról, hogy összefüggés van az internetfüggőség és a depresszió, illetve más pszichiátriai tünetek között" - közölték a kutatók.

Az ausztrál-kínai tanulmány szerint erős, és lényeges összefüggés található az internetfüggőség, valamint az önveszélyes viselkedés között, ez a reláció még abban az esetben is jelentős, ha levonják az önveszélyes viselkedéssel korábban összekapcsolt betegségeket, mint például a depresszió vagy a stresszel teli környezet.

A kutatók szerint ez azt sugallja, hogy az internetfüggőség egy olyan önálló kockázati tényező, amely szintén önveszélyes magatartáshoz vezethet.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×