Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Jobban alszanak a nyugdíjasok

Nyugdíjazásuk után sokkal jobban alszanak az emberek - állapították meg finn kutatók. Vizsgálatuk kimutatta: az első hét nyugdíjas évben az önkéntesek alvási problémái 26 százalékkal csökkentek.

Az emberek sok örömet találhatnak a nyugdíjas létben, amelyek közül az egyik a nyugodtabb alvás. A Turkui Egyetem munkatársai egy 15 ezer önkéntes részvételével elvégzett kutatás során megállapították, hogy az alvási problémák jelentősen csökkennek a nyugdíjazás előtti utolsó években és azt követően is.

Azoknál a férfiaknál nagyobb mértékű javulás figyelhető meg, akik menedzserposzton dolgoztak és magas szellemi követelményeknek kellett megfelelniük, illetve azoknál, akik éjszakai munkát vállaltak, akár rész-, akár teljes munkaidőben.

A kutatók szerint a jelenség oka, hogy a közvetlenül a nyugdíjazás előtt, majd azután folyamatosan csökken a munkából fakadó stressz. A legnagyobb javulás azoknál mutatkozik, akik, mielőtt véget értek a munkával töltött éveik, depressziótól vagy mentális fáradtsággal küzdöttek.

Jussi Vahtera, a finnországi egyetem közegészségügyi szakértője a kutatásról szólva elmondta: a résztvevők jól kerestek, biztos állásuk volt, 55 és 60 éves koruk között mehettek nyugdíjba, és tisztességes nyugdíjat kapnak. A kutató szerint éppen ezért a vizsgálati eredmények főleg azokra az emberekre alkalmazhatók, akik anyagilag nem érdekeltek abban, hogy tovább dolgozzanak.

"Olyan országokban és munkahelyeken, amelyek nem biztosítanak anyagi biztonságot a munkával töltött idő lezárása után, a nyugdíjazás komoly stresszt okozhat, aminek hatására az alvás is zaklatottabbá válhat" - magyarázta Jussi Vahtera.

Az egyetlen olyan csoport, amelynél nem figyeltek meg javuló tendenciát a szakértők, a régóta fennálló betegséggel küzdők, illetve fogyatékkal élők csoportja volt. Náluk a nyugdíjazás után több alvási probléma jelentkezett.

A finn kutatók vizsgálatának eredményei a Sleep című orvosi szaklapban jelentek meg. A kutatásban résztvevő férfiak és nők 1990 és 2006 között az egyik francia energiacégnél, az Electricite de France-Gaz de France-nál dolgoztak.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×