Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Vlagyimir Putyin nagy ABBA-rajongó

Legutóbb az orosz miniszterelnök festői ambícióira derült fény, most pedig az a hír járja, hogy Vlagyimir Putyin nagy ABBA-rajongó. A volt elnök egyenesen a svéd popegyüttes dalait játszó brit zenekart hívta fel, hogy adjanak neki egy magánkoncertet.

Mindössze kilencfős nézőközönség várta a már Magyarországon is fellépett brit Björn Again nevű ABBA-emlékzenekart, amikor nem másnak, mint Oroszország egykori elnökének adott koncertet.

Az eseményről először a napokban tudósított az orosz sajtó. A hírekből kiderült, hogy a koncertet január 22-én rendezték meg valahol a Valdaj-tó környékén.

"Kaptam egy telefonhívást karácsonykor. A hang a vonal másik végén azt mondta: Itt a Kreml, Oroszország. A csapatodat akarjuk. Azt hittem, hogy a zenekarból viccelődik valaki" - mesélte el a felkérés körülményeit Rod Stephens, a Björn Again alapító tagja.

Pedig a moszkvai ajánlat abszolút komoly volt, a négyfős zenekar az orosz fővárosba repült, ahonnan egy kilenc órás buszút után érkeztek meg egy titkos helyszínre.

A zenészeket természetesen alaposan átvizsgálták a biztonsági őrök. A színpad előtt mindösszesen három kanapé volt, kettő elé pedig fehér függönyt húztak, hogy ne látszódjon teljesen a miniszterelnök. Putyin mellett ült egy ismeretlen hölgy is.

"A kormányfő és felesége, vagy bárki is volt az, a kanapén ülve mozogtak a zene ritmusára, sőt Putyin még néhány sláger szövegét is énekelte. A koncert végén a miniszterelnök többször is kiabálta: "Bravó! Bravó!".

Az egyórás előadásért közel hétmillió forintot fizettek az ABBA-slágereket játszó együttesnek. Azt egyelőre nem tudni, ki volt Putyin hölgyvendége, de tény, hogy már régóta híresztelik: a politikus és felesége hamarosan válnak, Putyin pedig egy tornásznővel folytat titkos viszonyt.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×