Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
323.22
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Nem rúghatnak ki valakit csak azért, mert részeg

Peru legfelsőbb bírósága azt a rendeletet hozta, hogy nem lehet azért elbocsátani egy alkalmazottat, mert részeg. A döntést élesen kritizálja a kormány.

A perui alkotmánybíróság határozatban mondta ki, hogy vissza kell adni Pablo Cayo munkáját, akit azért rúgtak ki Chorrillos városának önkormányzatától, mert munkaidőben részeg volt. Az ügyvéd azzal védekezett, hogy a gondnokként dolgozó férfi, bár valóban ittas volt, senkit nem támadott meg, és nem okozott semmilyen bajt.

Fernando Calle az ítélethozatal után elmondta: a bíróság nem módosítja a döntését, még akkor sem, ha azt erős kormánykritika éri. "Nem túl jó ötlet lazítani a szabályokat a munkahelyeken" - kommentálta a határozatot Jorge Villasante munkaügyi miniszter.

Az önkormányzat egyik munkatársa elmondta: már korábban kirúgtak négy alkalmazottat, mert részegek voltak, ráadásul kettő sofőrként dolgozott. "Hogyan engedhetnék meg valakinek, hogy így dolgozzon, és elgázoljon valakit?" - értetlenkedett Celso Becerra.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×