Infostart.hu
eur:
359.06
usd:
308.92
bux:
132403.52
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Néhány "plasztikai dolog" után elégedett a külsejével a Manchester sztárja

Nem tartja magát csúnyának Cristiano Ronaldo, de azért mindent megtesz azért, hogy még vonzóbb legyen: egy vagyont fizetett ki például vadonatúj, vakítóan fehér fogsoráért.

"Egy kicsit hiú vagyok, elismerem. Álszent lennék, ha azt mondanám, hogy csúnyának tartom magam, de megcsináltattam néhány kozmetikai dolgot, és megváltoztattam a frizurámat is. Most jól érzem magam a bőrömben, és ez a legfontosabb" - ismerte el egy portugál lapnak adott interjúban a Manchaster United sztárja.

Mint kiderült, a "kozmetikai dolog" nem plasztikai műtétet jelentette, hanem egy jó fogorvos alapos közreműködését. Ronaldónak ugyanis saját bevallása szerint aprók, gyengék és görbék voltak a fogai, ami rengeteg bosszúságot okozott neki kamasz korában.

Mióta azonban 2003-ban egy 12,2 millió fontos megállapodás keretében Manchesterbe került, ahol évi 7,3 millió fontot (2,4 milliárd forintot) keres, megengedhette magának, hogy a legjobb orvosokkal hozassa helyre a fogsorát.

A befektetés pedig biztosan meg is térül, hiszen Ronaldót - aki a Roma elleni BL-meccs után büszkén mutatta meg rajongóinak simára gyantázott mellkasát - állandóan szebbnél szebb nők veszik körül.

Címlapról ajánljuk
Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Christian Stocker osztrák kancellárral tárgyalt Bécsben Magyar Péter miniszterelnök. A megbeszélés után sajtótájékoztatót tartottak, ahol az osztrák kancellár együttműködést ígért azbesztügyben, hétfőn jön előrelépés az ügyben. Magyar Péter pedig jelezte: nem lesz mindenben egyetértés, de Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak is, miközben kiáll a magyar emberek és vállalatok érdekéért.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×