Infostart.hu
eur:
366.6
usd:
314.33
bux:
0
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti

A legnagyobb ragadozó családfáját kutatják

A Kína északkeleti részén működő tigrismenhely szinte valamennyi állatától DNS-mintát vettek, hogy feltárják az állatok között lévő rokoni kapcsolatokat, és elkerüljék a beltenyészetet.

A Harbin egyik elővárosában működő tigrisközpontban több mint 800 szibériai tigrist tartanak, és az idén született körülbelül 100 kölyköt leszámítva valamennyi ragadozótól vettek DNS-mintát, mintegy 200-at pedig már ki is elemeztek.

A park főmérnöke közölte: végső céljuk egy családfa felállítása, amely fontos a genetikai hibákhoz vezető beltenyészet elkerülése érdekében.

A szibériai tigris - a Föld legnagyobb szárazföldi ragadozója - a világ tíz legveszélyeztetettebb fajainak egyike, vadon mindössze mintegy 400 példány él, nagy részük Oroszország területén, Északkelet-Kínában mindössze 10-17.

A szibériai tigris kipusztulásának megakadályozása érdekében Harbinban 1986-ban alapították meg a tigrisközpontot, amelyben már 800-nál is több állat él. Idén több mint száz kölyök született, miközben a létesítés évében csak nyolc.

A szakemberek azt tervezik, hogy a vadonban történő életre történő felkészítés után 620 ragadozót engednek majd szabadon.

Címlapról ajánljuk
„Lesz egy fontos alapelv” – részleteket árult el az ügynökakták feloldásáról a levéltár főigazgatója

„Lesz egy fontos alapelv” – részleteket árult el az ügynökakták feloldásáról a levéltár főigazgatója

Cseh Gergő Bendegúz az InfoRádióban elmondta, mi volt az egyik fő kikötés, amely elhangzott a Magyar Péterrel való egyeztetésen. A történész-levéltáros egyebek mellett beszélt arról, hogy kik jogosultak az akták megtekintésére, még hányan élhetnek az egykori ügynökök közül, továbbá arra is kitért, milyen feladataik lesznek még az októberre tervezett nyilvánosságra hozatalig.
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Meredeken emelkedik az olajár, egyre jobban aggódnak a befektetők

Meredeken emelkedik az olajár, egyre jobban aggódnak a befektetők

Mérsékelt hangulatromlás látszik a világ tőzsdéin az elmúlt órákban. Szerdán a negatív tartományban zártak az amerikai részvényindexek, és csütörtökön az ázsiai piacok is lejtmenetbe kapcsoltak. A befektetők egyrészt az újra meredeken megugró olajár miatt aggódnak, de az elmúlt órákban közzétett vállalati gyorsjelentések is csak vegyes képet mutatnak. Közben pedig az amerikai jegybank is óvatos kijelentéseket tett az előttünk álló időszakkal kapcsolatban. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×