INFORÁDIÓ 
2019. május 19. vasárnap
Ivó, Milán

szlovákia

2019.05.15. 19:51

Újabb fordulat a szlovákiai himnusztörvény ügyében

A szlovák parlament jóváhagyta a himnusztörvény Híd által előterjesztett módosítását, mellyel megszüntették a magyar himnusz éneklésének büntethetőségét. Mivel a testület a múlt héten elutasította az államfő vétóját, a jogszabály ma az eredeti formában lépett életbe, de ugyanezen a napon azt is megszavazták a képviselők, hogy ez az egész bizonytalan helyzet lezáruljon.
2019.05.14. 21:31

Európát belülről kell megváltoztatni – Marine Le Pen Pozsonyban

Az ellenzéki Sme rodina mozgalom meghívásának eleget téve Pozsonyba látogatott hétfő délután Marine Le Pen, a francia Nemzeti Összefogás elnöke, George Mayer, az Osztrák Szabadságpárt EP-képviselője, valamint az olasz Liga néhány képviselője. A házigazda Sme rodina elnöke, Boris Kollár elmondta, nem akarják lerombolni és elhagyni az európai házat, hanem inkább renoválni szeretnék azt.
2019.05.10. 20:55

35 millió euróból újul meg teljesen Krasznahorka vára

Csaknem 35 millió eurót fognak Krasznahorka várának teljes felújítására fordítani – derült ki abból a javaslatból, melyet tárcaközi egyeztetésre bocsátott Szlovákia kulturális minisztériuma. A 2012-ben tűzvész martalékává vált gömöri vár egésze várhatóan 2023-tól lesz ismét látogatható.
2019.05.10. 15:16

Sztárjátékosokkal rajtolt a hokivébé

Négy mérkőzéssel nyit ma Szlovákiában megrendezett jégkorong világbajnokság. 2011 után újra Pozsony és Kassa ad otthont a vébének, amely mától több mint két héten át lázban tartja a hokirajongókat. Ezúttal a sztárjátékosok sem fognak hiányozni a tornáról.
2019.05.07. 19:26

Pellegrini nem szeretné, ha Kurz beleszólna Szlovákia atomenergia-programjába

„Sebastian Kurz túllépi a hatáskörét” – így reagált Peter Pellegrini szlovák kormányfő az osztrák kancellár kijelentésére, aki minden eszközzel meg akarja akadályozni a mohi atomerőmű befejezését. Pellegrinit aggasztja a kijelentés, és leszögezte: nem engedi, hogy egy másik állam képviselője megpróbálja befolyásolni Szlovákia szuverén döntéseit.
2019.05.04. 13:13

Szlovákia várja az egész világot

Hoki-vb-nek ad otthont május derekán északi szomszédunk, modern, biztonságos, természeti és kulturális kincsekben gazdag országként kívánva mutatkozni.
2019.05.03. 20:19

Minisztercserékkel indítja a májust a cseh kormány

Két miniszter önként távozott a kabinetből, egy harmadik leváltását pedig maga a cseh kormányfő kezdeményezte. Miloš Zeman köztársasági elnök elfogadta a lemondásokat és már ki is nevezte a távozó tárcavezetők utódait.
2019.05.02. 09:40

Visszatért Pozsonyba az Uber

Az alternatív taxis szolgáltatás egyelőre csak a szlovák fővárosban érhető el, de a cég kelet-közép-európai regionális igazgatója szerint idővel a többi szlovákiai nagyvárosban is használható lesz újra az alkalmazás.
2019.04.29. 21:20

Közeledhetnek a szlovákiai magyar pártok

Szlovákiában a legutóbbi felmérések szerint egyetlen magyar pártnak sem lenne képviselete a parlamentben, ezért a kormányon lévő Híd, valamint a törvényhozáson kívül ragadt MKP és a nemrég alakult Magyar Fórum sem zárja ki, hogy a három párt elbeszélgessen egy lehetséges együttműködésről.
2019.04.29. 08:33

Kilenc év alatt 2831-en vesztették el a szlovák állampolgárságukat

A legfrissebb adatok szerint legtöbben – szám szerint 666-an – a cseh állampolgárság megszerzése miatt vesztették el a szlovákot. Őket követik a német, az osztrák, a brit, az amerikai, majd csupán hatodikként a sorban a magyar állampolgárrá válók.
2019.04.26. 18:05

Három napig a szép szó ünnephelyévé válik Rimaszombat

Megkezdődött Rimaszombatban a 28. Tompa Mihály Országos Verseny, amely során öt korcsoportban szólalnak meg a versenyzők. Három napon át a szép szó ünnepét tartják a gömöri városban, ahol versektől, prózáktól, megzenésített versektől és lírai színpadi előadásoktól hangos a versenynek helyt adó művelődési ház.
2019.04.24. 18:39

Bezárta Kassa melletti üzemét a Volkswagen

A Volkswagen német autóipari konszern bezárta legkisebb szlovákiai gyárát az ország keleti részén. Az üzem a Kassa melletti enyickei ipari parkban működött 15 éven keresztül. Most több mint száz ember maradt állás nélkül. A gyár az orosz piacra készített gépjárműveket.
2019.04.23. 20:40

Lassan nem lesz, aki gyógyítson Szlovákiában

A szlovákiai járóbeteg-ellátásban dolgozó orvosoknak csaknem a fele 60 évnél idősebb - derült ki egy új felmérésből. Az Egészségpolitikai Intézet arra figyelmeztetett, hogy az idős orvosok várhatóan egy-két éven belül nyugdíjba vonulnak. Ha ez megtörténik, Szlovákiában akár 5500 orvos is hiányozhat.
2019.04.21. 15:00

A szlovákok többsége vallási ünnepként tekint a húsvétra

A lakosság fele mindenekelőtt keresztény ünnepként éli meg a húsvétot Szlovákiában. Harmada hagyományokkal tarkított tavaszünnepként éli át ezt a pár napot, ötöde pedig egyszerű munkaszüneti napként tekint a húsvétra – derült ki egy felmérésből, amely során ezer embert kérdeztek meg a húsvétról.
2019.04.20. 18:37

A szlovák miniszterelnök nem adná ingyen a Notre-Dame újjáépítésének támogatását

Szlovákia is csatlakozott azokhoz az országokhoz, akik felajánlották támogatásukat a párizsi Notre Dame újjáépítéséhez. Peter Pellegrini miniszterelnök azonban azt szeretné, ha a szlovák hozzájárulást viszonoznák, és hasonló módon támogatnák a 2012-ben leégett krasznahorkai vár felújítását. A tervek szerint a vár 2021-ben lesz újra látogatható.
2019.04.17. 10:09

Körvonalazódik a koalíciós egyezség a himnusztörvényről

A szlovák kormánypártok megállapodtak, milyen módon oldják meg a himnusztörvényként elhíresült jogszabály körül kialakult problémát. „A Hídnak úgy kell módosítania az állami jelképekről szóló törvényt, hogy senki ne vonja kétségbe annak szövegét” – jelentette ki Andrej Danko,  a Híddal közösen kormányzó Szlovák Nemzeti Párt elnöke.
2019.04.12. 14:16

Pellegrini örül, hogy végre más témákkal is foglalkozhat az EU, mint a brexit

„A brexit újbóli elhalasztásának köszönhetően végre más témákkal is foglalkozhatnak az elkövetkező uniós csúcsokon a tagállamok vezetői” – véli Peter Pellegrini. A szlovák kormányfő szerint a júniusi csúcstalálkozón végre terítékre kerülhet az unió költségvetése, és azok a fontos témák, melyek meghatározzák az EU polgárainak jövőbeli életét.
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018