Infostart.hu
eur:
386.72
usd:
329.56
bux:
110455.44
2025. december 22. hétfő Zénó
Nyitókép: police.hu

Úgysem használják, kinek fog feltűnni – gondolhatták a férfiak, de aztán jöttek a zsaruk

Több kilométernyi légkábelnek veszett nyoma - ez olyan sok, hogy a rendőrök rögtön tudták, több elkövetőt kell keresniük.

A Magyar Államvasutak Zrt. sérelmére elkövetett jelentős értékű lopás elkövetőit vették őrizetbe a nógrádi rendőrök.

A nyomozás adatai alapján ismeretlen elkövetők Nógrádszakál, Ipolytarnóc és Litke közötti – jelenleg üzemen kívüli – nyílt pályaszakasz mellől ellopták a vasúti távközlésre használt légkábeleket. Az oszlopokról levágott több kilométernyi kábel mennyiségéből a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói, valamint a Szécsényi és a Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai arra következtettek, hogy több elkövetőt kell keresni.

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu

Az adatgyűjtések és tanúkihallgatások eredményeként a vármegyeszékhely nyomozói november közepén elfogtak és őrizetbe vettek egy 18 és egy 20 éves nógrádszakáli férfit, majd a rendőr-főkapitányság munkatársaival közösen végrehajtott akcióban december 10-én további négy férfit – derül ki a rendőrségi beszámolóból.

A gyanú szerint az elkövetők alkalmanként körülbelül 200 kilogramm kábelt loptak el, és az eltelt időszakban közel száz alkalommal értékesítették az így megszerzett színesfémet, amelynek ellenértékét egymás között szétosztották. A nyomozó hatóság az őrizetbe vett hat elkövető letartóztatását indítványozta, amit a bíróság elrendelt.

A lopásokkal az elkövetők a jelenlegi adatok alapján 6,6 millió forint kárt okoztak, de a nyomozók vizsgálják az elkövetők kapcsolatait és szerepét további vagyon elleni bűncselekményekben.

Címlapról ajánljuk

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×