Infostart.hu
eur:
386.38
usd:
331.93
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Rendőrök a Véda automata közlekedés-ellenőrzési rendszer egyik sebességmérőjével a 6-os főúton, Pécs határában 2016. április 21-én. Csaknem kilencszáz magyarországi helyszínen ellenőrzi a rendőrség a sebességhatár túllépését reggel hat óra óta 24 órán keresztül a Speedmarathon nemzetközi akció keretében.
Nyitókép: MTI Fotó: Sóki Tamás

Lesben álltak a nógrádi rendőrök, fülön is csíptek fél nap alatt közel 50 gyorshajtót

Két száguldozó kiemelkedően átlépte a sebességhatárt, őket egy-egy szép bírsággal és jó néhány büntetőponttal jutalmazták az egyenruhások.

június 8-án, 12 óra leforgása alatt összesen 48 gyorshajtót kaptak lencsevégre a Nógrád vármegyei rendőrök - áll a rendőrség közleményében. Ebből a Salgótarjáni Rendőrkapitányság illetékességi területén 26 járművezető vette semmibe a megengedett sebességhatárt és azt túllépve haladt úticélja felé.

Így tett annak a két járműnek a vezetője is, akiket június 8-án a reggeli órákban Sóshartyán belterületén leplezett le a sebességmérő eszköz.

Az első sofőr 7 óra 44 perckor haladt el 90 km/h sebességgel, míg a másik jármű vezetője 8 óra 4 perckor 101 km/h sebességgel a mérőműszer kamerája előtt, ami rögzítette is a szabályszegést.

Ezért a manőverért az első jármű vezetője 78 000 forint közigazgatási bírságra és 4 közúti közlekedési előéleti pontra, míg a másik sofőr 117 000 forint közigazgatási bírságra és 6 közúti közlekedési előéleti pontra számíthat.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×