Infostart.hu
eur:
361.6
usd:
315.41
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric
Nyitókép: Forrás: Pixabay

Letartóztatták a tanulótársát késsel megszúró lányt

A bíróság attól tart, hogy megismételheti a tettét.

A Győri Járásbíróság kedden elrendelte a bőnyi általános iskolában történt késelés gyanúsítottjának letartóztatását.

A Győri Törvényszék közleménye szerint az intézkedést, tekintettel a gyanúsított életkorára, javítóintézetben hajtják végre. Az indoklás szerint az érintett osztályközösség nagy részének kihallgatása még nem történt meg, így a gyanúsított, ha szabadlábon maradna, megnehezíthetné a bizonyítási eljárást.

A bíróság a gyanúsítottnál talált lista miatt úgy foglalt állást, hogy nem zárható ki a bűnismétlés veszélye sem. A döntést az ügyész, a védő, a gyanúsított és törvényes képviselője is tudomásul vette, így az végleges.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte, hogy a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában súlyos sérülést okozva megszúrta hatodik osztályos tanulótársát egy lány.

Nagy Ágnes, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi helyettes vezetője később elmondta, hogy az elkövető kislány egy otthonról hozott, 20 centiméteres késsel szúrta hátba előtte ülő osztálytársát, majd a kést kirántotta és a földre dobta.

Az elkövető "listát készített" osztálytársairól, és a pirossal jelölte azokat, akiknek el akarta venni az életét.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság előre kitervelten elkövetett emberölési kísérlet megalapozott gyanúja miatt nyomoz.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×