Infostart.hu
eur:
362.24
usd:
321.65
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Teddy bear fastened in the back seat of a car
Nyitókép: zenstock/Getty Images

Komoly büntetést kapott az óvodás gyermekekre büntetőfékező sofőr

Lehet, hogy soha többé nem vezethet, az eljárásba ugyanis igazságügyi orvosszakértőt is bevontak, aki szigorúan ítélt.

Egy 40 óvodást szállító autóbusz előtt büntetőfékezett egy 51 éves pilisvörösváros sofőr, tettéért kemény árat kell fizetnie, korántsem csak autója javításáét - derül ki a Híradó.hu összeállításából.

A férfi ellen a szentendrei rendőrök javasoltak vádemelést, a sofőr először nem ismerte el tettét, mondván, nem érezte azt, hogy büntetőfékezne, majd még a gyanúsítás ellen is panaszt tett. Később mégis igazat adott a gyanúsításnak, és azt mondta, megbánta, amit tett.

Elmondása szerint zokon vette, hogy a buszvezető nem engedte őt besorolni, ezért kapta fel a vizet.

A büntetőfékezés hatására a járművek összeütköztek, de az óvodásoknak nem esett bajuk, mindenki be volt kötve.

Az igazságügyi elmeorvos-szakértő vizsgálata alapján a sofőr alkalmatlan a vezetésre, ezért a jogosítványát elvették. Három év múlva kiderül, vezethet-e még valaha.

Közúti veszélyeztetés, illetve kétrendbeli rongálás megalapozott gyanúja miatt folytt az eljárás.

A sofőr kisteherautója a Dobogókői útról hajtott fel a 11-esre Szentendre déli végén még tavaly áprilisban. A buszra fel volt írva: "Gyermekszállítás".

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×