Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Caucasian angry and aggressive man threatening with fist.
Nyitókép: Andranik Hakobyan/Getty Images

Megdöbbentő dolog derült ki a férjét feljelentő nőről

Nem igazán úgy történtek a dolgok, mint ahogy azt előadta, és feljelentőből a nyomozás során gyanúsítottá vált.

A Tatabányai Törvényszék közölte: a vádlott 2022. január 27-én az Esztergomi Rendőrkapitányságon feljelentést tett a férje ellen. A feljelentésben a nő valótlanul azt állította, hogy a férje 2022. január 25-én a komáromi otthonukban pofon ütötte, majd több alkalommal ököllel úgy megütötte, hogy ezzel neki sérüléseket okozott. Valójában a nő sérülései január 25-én favágás közben, a felpattanó fadarabtól keletkeztek.

A feljelentés alapján a Komáromi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyomozást rendelt el, majd a férfit 2022. április 13-án gyanúsítottként hallgatta ki. A nyomozás során a nő beismerte, hogy férjét valótlanul vádolta a feljelentésében, ezért a rendőrség az eljárást megszüntette. Ezt követően indult eljárás a nővel szemben hamis vád bűntette miatt.

Ebben tárgyalás mellőzésével, jogerős büntetővégzésben 1 év, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a nővel szemben.

A kemma.hu hozzátette: a büntetővégzés jogerős, azt az ügyész is tudomásul vette.

Címlapról ajánljuk
Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

A Fidesz 32. kongresszusára 901 küldöttet delegáltak. Orbán Viktor pártelnök tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében. Szerinte őszre eljön az ellenállás ideje. A felszólalók közül többen is bírálták a Fidesz kampányát és a luxizást, többek szerint is „egyértelmű üzenetet küldtek a választók, hogy valamit változtatnunk kell”. Gyakorlatilag minden hozzászóló a közösségépítést szorgalmazta, mondván: a Fideszt vissza kell építeni, hogy „megakadályozzák a Tisza országrombolását”.

MNB: eztán hamarabb kaphatunk digitális választ panaszainkra a pénzintézetektől

A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szabályzatukban fel kell tüntetniük a panaszok applikáción, ügyfélportálon, illetve más digitális csatornán történő beadásának lehetőségét.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Jó hírt kaptak a Római-part látogatói

Jó hírt kaptak a Római-part látogatói

Budapest Főváros Kormányhivatala a 2026-os szezonra is engedélyezte a fürdőzést a harmadik kerületi Római-parti Plázson. Az ingyenes dunai fürdőhely június 19. és augusztus 23. között, mindennap 10 és 19 óra között várja a látogatókat, miután a terület és a vízminőség is megfelelt az összes egészségügyi és biztonsági előírásnak - írta meg Óbuda honlapja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×