Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Súlyosításért fellebbeztek egy NAV-vezető korrupciós ügyében

A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata alapján a Fővárosi Törvényszék vezető beosztású személy által az előnyért hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt hozott ítéletet három vádlott ügyében.

A vádirat lényege szerint két férfi – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik bűnügyi igazgatóságának osztályvezetője, és egy könyvelési, valamint ahhoz kapcsolódó szolgáltatások nyújtásával foglalkozó cég vezetője – egy harmadik társukkal abban állapodott meg, hogy a könyvelési szolgáltatást végző céggel kapcsolatban álló vállalkozóknak pénzért felajánlják, hogy a NAV-nál indult és őket érintő eljárásokról adatokat szolgáltatnak és szükség esetén azokat számukra kedvezően befolyásolják.

A korábban közszolgálati jogviszonyban álló terhelten felüli vádlottak cégek ügyvezetői voltak.

Az ügyben a 2022. február 22-én tartott előkészítő ülésen nyolc vádlott közül hárman a vádirattal egyezően beismerték bűnösségüket, és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról, ezért esetükben a bíróság elkülönítette az ügyet, míg az alapügy a többi vádlott vonatkozásában tárgyalással folytatódik.

Az elkülönített ügyben elnapolt és 2022. május 24-én folytatott előkészítő ülésen a bíróság a vádirati tényállással egyezően bűnösnek mondta ki a bűncselekmények elkövetését beismerő vádlottakat, és a könyvelési szolgáltatást nyújtó cég vezetőjét 2 év végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 3 millió forint, míg a két vállalkozót 2,250 millió és 4,4 millió forint pénzbüntetésre ítélte.

Az ítélettel szemben a vád képviseletét ellátó ügyész fellebbezést jelentett be mindhárom vádlott terhére súlyosításért – egy esetben a minősítést is támadva –, míg a terheltek és védőik tudomásul vették az ítéletet – zárul a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye.

Címlapról ajánljuk

Így még nem hallotta a Himnuszt: hátborzongató pillanat a Hungaroringen a rajt előtt – videó

Piros-fehér-zöldbe borult a Hungaroring a magyar himnusz alatt. Előtte vadászgépek húztak el a pálya fölött, a magyar nemzeti színeket festve az égre.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×