Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pexels.com

Halálra döfködte feleségét a kocsiban

A Fővárosi Főügyészség indítványozta a zuglói emberölés gyanúsítottjának letartóztatását.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 37 éves külföldi férfi április 24-én a XIV. kerületben beszállt a sértett által használt gépkocsiba és ott – jelenleg meg nem határozható előzmények után – egy késsel bántalmazta a sértettet, aki ennek következtében a helyszínen életét vesztette – olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi nyomozói a férfit emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A Fővárosi Főügyészség megállapította, hogy a külföldi gyanúsított magyarországi személyi körülményeit, valamint a kiemelt tárgyi súlyú ügyben a büntetési tétel nagyságát együttesen értékelve, megalapozottan lehet tartani attól, hogy a legsúlyosabb kényszerintézkedés nélkül a gyanúsított a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, az országot elhagyná, megszökne vagy elrejtőzne. Emellett a bizonyítás megnehezítésének veszélye is reális.

Mindezekre tekintettel, csak a férfi letartóztatására lát alapot, ezért erre tett indítványt a nyomozási bírónál. A kényszerintézkedés elrendeléséről a nyomozási bíró várhatóan a keddi napon dönt.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×