Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: ugyeszseg.hu

Viperával torolta meg a barátnőjét ért sérelmet

A felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben a Komáromi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be.

A vádirat szerint a sértett január 12-én, a kora délutáni órákban a bábolnai lakóhelye előtt gépkocsit szerelt, miközben a ház előtti parkolás miatt szóváltás alakult ki közte és a lépcsőházban lakó nő között. A vita hevében az ittas állapotú sértett megragadta és kabátjánál fogva meglökte a nőt, aki később az élettársának beszámolt a vele történtekről.

A nő élettársa mintegy negyedóra múlva érkezett a lépcsőház elé, kezében egy teleszkópos, kinyitható, fémből készült, úgynvezett „viperabottal” a sértettre támadt, azzal egy alkalommal a fejét megütötte. A földre került sértett bántalmazását folytatta, testszerte ütlegelte a bottal – olvasható a Komárom-Esztergom megyei Főügyészség sajtóközelményében.

A sértettnek végül sikerült elkapnia a viperabot végét, amely emiatt kettétörött. A vádlott ezt követően, a földről éppen felálló sértettet – egy alkalommal – ököllel a fején is megütötte. A vádlott a sértettnek 8 napon túl gyógyuló sajkacsonttörését okozott.

A komáromi rendőrség nyomozását követően az ügyészség a benyújtott vádiratban arra tett indítványt, hogy a Komáromi Járásbíróság a büntetett előéletű vádlottat börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje, a lefoglalt viperabotot kobozza el.

Címlapról ajánljuk
„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

A vagyonadó rontja a versenyképességet és gazdaságlassító hatása is van – fogalmazott a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője az InfoRádióban. A világ egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatcsoportja csütörtökön rendezett konferenciát a legfontosabb adóváltozásokról és azok következményeiről. A részletekről Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője beszélt az InfoRádióban.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×