Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Police.hu

Kétszer gázolt egymás után három gyalogost, egyiknek sem nyújtott segítséget

Tizenkét óra leforgása alatt azonosították és kihallgatták a monori rendőrök azt a sofőrt, aki elütött három gyalogost, majd megállás nélkül sorsára hagyta őket.

Nyáregyháza, Árpád úton tolta kerékpárját két férfi 2020. július 30-án késő este, amikor egy velük azonos irányba közlekedő autó elütötte őket. A sofőr megállás és segítségnyújtás nélkül hagyta maga mögött 33 éves, súlyosan sérült monori, valamint 37 éves, könnyű sérülést szenvedett nyáregyházi áldozatát. Néhány méterrel távolabb egy gyalog hazafelé tartó helyi férfit ütött el, majd megállás és segítségnyújtás nélkül tovább hajtott és magára hagyta az életveszélyes sérülést szenvedett 32 éves férfit.

A rendőrök nem sokkal később Csévharaszt településen, egy erdős terület mellett megtalálták a motorháztetején és szélvédőjén sérült, vérrel szennyezett autót.

A jármű üres volt, vezetője és utasa felkutatására nyomkövető kutyát is indítottak, átfésülték a környéket, a bozótost, az erdőt, de nem találtak rájuk. Közben a jármű adatai alapján azonosították a tulajdonost, ám az idős férfiről hamar kiderült, nincs köze a balesethez. Aznap ugyanis fia használta a kocsit, aki tudomást szerezve arról, hogy a rendőrök már célirányosan keresik, önként jelentkezett - írja a police.hu.

A 33 éves dánszentmiklósi férfi elismerte felelősségét a balesetek okozásáért, a gyanúsítás ellen panaszt nem tett. Állítása szerint sem ő, sem barátnője nem érezte jól magát és azért nem állt meg, mert azt hitte, kutyát, vagy őzet ütött el.

A Monori Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset okozása vétségének, valamint háromrendbeli segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le vele szemben a további eljárást.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×