Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Letartóztatták az újszülöttet lomok közé rejtő férfit

Egy 16 évvel ezelőtt történt bűncselekmény ügyében hozott döntést a bíróság: elrendelte egy férfi letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy lomtalanításkor hulladék közé rejtett egy újszülöttet - közölte a Budapest Környéki Törvényszék.

A közlemény szerint az eset 2004 szeptemberében történt: a gyanúsított akkori felesége a családi házukban egy életképes gyermeket hozott a világra; a férfi az újszülöttet becsomagolta, majd hajnalban az utcára vitte és a lomtalanítási hulladék közé rejtette. A nő mentőt akart hívni, de a férfi életveszélyesen megfenyegette, ha bárkinek szól a gyermek születéséről.

Az újszülött holttestét még aznap délelőtt megtalálták, azonban ekkor már egy külterületi szeméttelepen volt a hulladékok között.

Halálát kihűlés, magárahagyottság és ellátatlanság, illetve fulladás okozta.

A gyanúsított terhére rótt bűncselekmény - tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntette - 10 évtől 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető. A személyisége, valamint a bűncselekmény erőszakos jellege miatt tartani lehet attól, hogy a férfi a bizonyítást a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné - olvasható a közleményben.

A bíróság a gyanúsítottat meghallgatta és az indítvány szerint elrendelte a letartóztatását, az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb július 15-ig. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezéssel élt, így az nem végleges, de végrehajtható.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×