Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Húsz évet is kaphatnak az egymilliárdos áfacsalók

Külföldről beszerzett műtrágyával ügyeskedett az a bűnbanda, aminek 16 tagjával szemben vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A költségvetésnek több mint egymilliárdos kárt okozó szervezet elleni nyomozás nemrég zárult.

A gyanú szerint az elkövetői kör külföldről vásárolt lengyel, litván és holland eredetű műtrágyát. A beszerzett árut magyarországi székhelyű fiktív vásárlókon – erre a célra létrehozott bukó cégeken – keresztül értékesítették a tényleges belföldi beszerzőknek, akik így fizetendő áfájukat csökkenteni tudták.

A bűnbanda szervezettségét mutatja, hogy az irányítók saját könyvelőt, valamint több összekötőt is alkalmaztak, akik a szervezeti szintek között tartották a kapcsolatot, és gondoskodtak a CMR-számok és az EKÁER-okmányok kicseréléséről, az árumozgás „átpapírozásáról”. Ezzel igyekeztek követhetetlenné tenni az áru tényleges útját.

A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói kétnapos akcióban, országszerte több mint hatvan helyszínen egyszerre csaptak le. A kutatásokon sokmillió forint készpénz mellett 44 bankszámlát – köztük külföldieket is –, ékszereket, tizenhárom ingatlant, öt gépjárművet, valamint üzletrészeket foglaltak le és vettek zár alá. A bűnözők vagyonának biztosításával a költségvetésnek okozott teljes kár, mintegy 1,3 milliárd forint megtérült.

A nyomozást bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás megalapozott gyanújával a NAV a napokban továbbítja a Fővárosi Főügyészségre.

A szervezet irányítói akár húsz évet is kaphatnak - írta a NAV közleményében.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×