Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: police.hu

Disznóvágáson szúrta le élettársát egy férfi

Egy 28 éves férfi egy éve ismerősei szőci házának udvarán többször mellkason szúrta élettársát.

Emberölés bűntettének kísérlete és kapcsolati erőszak bűntette miatt emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség azzal a huszonnyolc éves férfival szemben, aki 2018 novemberében ismerősei szőci házának udvarán, egy disznóvágás alkalmával, többször mellkason szúrta élettársát.

Az ügyészség honlapján olvasható közlemény részletezi a vádat, ami szerint az elkövető és a sértett 2017 szeptemberében létesített élettársi kapcsolatot, amelyből gyermekük született. Az élettársak többször költöztek, kapcsolatuk a kezdetektől konfliktusos volt. A vádlott italozása, elhatalmasodó féltékenysége, rendszeres vitákhoz vezetett, amelyek során a férfi trágár szavakkal megalázta és gyakran – még váradóssága utolsó heteiben is – bántalmazta a sértettet. A bántalmazásoknak számos esetben látható nyomai maradtak, azonban a sértett részben érzelmi kötődése, részben a súlyosabb bántalmazásoktól való félelme miatt, rendszerint tagadta a sérülések eredetét.

Az élettársak 2018. november 11-én egy ismerősük szőci házánál tartott disznóvágáson vettek részt, ahol a munkálatok vége felé a vádlott italozni kezdett, és kora délutánra lerészegedett. Ittassága miatt a férfi egyre ingerültebbé vált a mindvégig visszafogottan viselkedő sértettel, aki egész nap ügyelt rá, ne adjon okot a féltékenységre. Ez azonban nem járt eredménnyel, mert a vádlott előbb ráparancsolt élettársára, hogy a közelében tartózkodjon, majd próbálta rávenni, menjenek haza. A sértett az otthoni bántalmazástól tartva igyekezett halogatni a hazatérést. A vádlott erre is durván reagált, volt, hogy megöléssel fenyegette a nőt.

A férfi végül délután fél három körül búcsúzkodni kezdett vendéglátójától, az élettársát pedig felszólította, hogy induljanak. Miután a sértett közölte, maradni szeretne, és a házigazda is tartóztatni próbálta, a férfi váratlanul felkapott egy, a disznóvágáson használt bökőkést, és azt többször élettársa felsőtestébe szúrta.

A további szúrásokat a helyszínen lévő férfiak akadályozták meg, akik a vádlottat lefogták, majd a rendőrség kiérkezéséig a földön tartották. A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes, szúrt mellkasi sérüléseket szenvedett, amelyek szakszerű orvosi segítség hiányában a halálához vezettek volna.

Az ügyészség a vádiratában börtönbüntetés kiszabására tett indítványt az elkövetővel szemben.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×