Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Lecsaptak a kommandósok a trükkös csalókra

Több száz munkavállalót mozgatott országszerte, de a közvetített takarítók és biztonsági őrök után nem fizetett se adót, se járulékot, ráadásul még az áfával is trükközött a munkaerő-kölcsönző cég. A bűnszervezetként működő, 25 cégből álló láncolat több mint másfél milliárdos kárt okozott a költségvetésnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 20 gyanúsítottal szemben javasol vádemelést.

A pécsi központú, vagyonvédelemmel, takarítással és munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégháló Budapesten, Pécsett, Szekszárdon, Baján, Szegeden, Debrecenben és Kecskeméten vállalt megbízásokat több száz munkavállalóval. A közvetített munkaerő után azonban az adókat és járulékokat, valamint a szolgáltatás áfáját sem fizették be. A dolgozókat ugyan bejelentették, de bevallást nem nyújtottak be utánuk - közölte a NAV.

A bűnbanda szervezettségét jól mutatja, hogy egy komplett könyvelőirodát tartottak fenn a trükkök eltüntetésére,

amit az egyik elkövető volt felesége irányított. De a munkába beszerveztek egy banki alkalmazottat is, aki az újonnan alapított cégek bankszámláinak nyitásánál tette „gördülékenyebbé” az ügymenetet. A gyanúsítottak között van egy budapesti ügyvéd is, aki a fiktív cégbejegyzéseket intézte.

A bűnszervezet irányítóit végül országos akcióban a NAV kommandósai fogták el,

a nyomozók mintegy 50 helyszínen tartottak házkutatásokat, tucatnyi gyanúsítottat vettek őrizetbe. A költségvetésnek okozott 1,6 milliárd forintos kár megtérülésére többek között ingatlanokat, bankszámlákat zároltak és készpénzt, luxusautókat foglaltak le.

A NAV bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás megalapozott gyanújával, és húsz gyanúsított elleni vádemelési javaslattal adja át az ügyet a Baranya Megyei Főügyészségnek.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×