Infostart.hu
eur:
385.65
usd:
332.22
bux:
120962.76
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: police.hu

Száz rendőr csapott le több Balaton-parti településen

A rendőrök 19 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, akik közül 7 főt őrizetbe vettek.

A Siófoki Rendőrkapitányság rendőrei a Készenléti Rendőrséggel együttműködve augusztus 14-én összehangolt rendészeti és bűnügyi akció keretében intézkedtek Siófokon, valamint több Balaton-parti településen.

A művelet célja kábítószerrel kereskedő személyek elfogása, valamint a terjesztői hálózat felszámolása volt.

Összesen 22 személyt állítottak elő, akik közül 11 személyt kábítószer-kereskedelem bűntette miatt, 8 főt pedig kábítószer-birtoklás vétsége miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A nyomozók és a vizsgálók a kábítószer-kereskedelem bűntettével meggyanúsított személyek közül 7 főt őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatásukat.

A rendőrök a több lakásban tartott kutatás eredményeként többféle kábítószergyanús fehér port, növényi törmeléket, illetve készpénzt foglaltak le. A bűncselekményből származó vagyon elkobzása érdekében a helyszíneken gépjárműveket, ékszereket, műszaki cikkeket és mobiltelefonokat foglaltak le.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Trump nem Putyinban látja az ukrajnai béke fő akadályát, ukrán alakulatok estek egymásnak – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Trump nem Putyinban látja az ukrajnai béke fő akadályát, ukrán alakulatok estek egymásnak – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump a Reutersnek adott interjút, amelyben érdekes meglátásokat osztott meg az orosz-ukrán béketárgyalások jelenlegi helyzetéről. Súlyos ügyről számol be az Euromaidan Press nevű ukrán portál: egy rohamdandár katonái egyszerűen elrabolták egy területvédelmi alakulat tagjait és az orosz állások ellen küldték őket. A lap hangsúlyozza: az ügy világosan rámutat arra, hogy az ukrán haderőben egyre mélyebb krízis kezd kibontakozni a katonák hiánya miatt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×