Infostart.hu
eur:
384.9
usd:
331.84
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
M. Richárd beszáll egy gépjárműbe a Budai Központi Kerületi Bíróság Fő utcai épületénél 2017. augusztus 21-én. A bíróság elrendelte a házi őrizetét a férfinak, aki a gyanú szerint 2017. május 15-én érvényes vezetői engedély nélkül autójával a Dózsa György úton halálos közúti balesetet okozott. Két ember életét vesztette, ketten súlyosan, hárman könnyebben sérültek meg, miután két gépjármű trolibuszmegállóba csapódott.
Nyitókép: Mohai Balázs

Az eddigi szigor ellenére eltávot kapott a Dózsa György úti gázoló

Bár házi őrizetben, de a lehető legszigorúbb körülmények között tartják a Dózsa György úti gázolóként elhíresült M. Richárdot, most mégis eltávot kapott.

A férfi 10. hónapja van házi őrizetben, házától az utóbbi időben mindössze pár méterre távolodhat el – írja a Blikk.hu. Saját elmondása szerint legmesszebb akkor merészkedhet, amikor a szemetet kiviszi a kukáig. A lábára erősített nyomkövető segítségével így a rendőrségek minden lépését figyeli.

Bár többször is kérte, hogy orvosi kezelésekre kijárhasson, az utóbbi időben már erre sem kapott engedélyt. „Veleszületett szívbetegségben szenvedek, ezért többször is kérvényeztem, hogy az orvosommal találkozhassak, de ezt is ötből három alkalommal elutasították” – mondta a halálos gázolás elkövetésével gyanúsított férfi. „Rám járt a rúd mostanság.

Nemrégiben elveszítettem szeretett nagymamámat. Kérvényeztem, hogy a temetésén ott lehessek”

– tette hozzá.

Az egykori kecskeméti maffiaper vádlottjának házi őrizetéről szerdán döntött a bíróság, bár M. Richárd és védője még nem kapta meg a határozatot. Ám úgy tudjuk, továbbra sem hagyhatja majd el lakását. Korábban rendőrök vitték be, miután az orvosi vizsgálat után nem az otthonába, hanem egy budai étterembe ment, pedig a kitérőre nem volt engedélye.

„Jelenleg is a bírósági végzésre várunk, de úgy gondoljuk, a házi őrizetet augusztus 21-ig meghosszabbítják” – mondta dr. Koltai Zsuzsanna, M. Richárd védőügyvédje. „Ha határidőre nem kapnánk meg a hivatalos végzést, úgy Richárd házi őrizete megszűnne. Most érkezett meg az elbírálás korábbi kérvényünkkel kapcsolatban:

ügyfelem megkapta a kért eltávot hozzátartozója temetésére”

– árulta el az ügyvéd.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján a Budai Központi Kerületi Bíróság 2018. augusztus 21-ig meghosszabbította M. Richárd házi őrizetét. A gyanúsított védője kérte, hogy a bíróság szüntesse meg a gyanúsított házi őrizetét és rendeljen el vele szemben Pest megye, valamint a főváros területére lakhelyelhagyási tilalmat – tették hozzá. Mint írják „a bűnismétlés veszélye – megnyugtatóan – csak technikai nyomkövető eszközzel küszöbölhető ki”.

M. Richárd vezette azt a Mercedest, amely tavaly májusban egy Citroënnel ütközött a Dózsa György úton. A tragikus balesetben a buszmegállóban várakozó M. Dávid és a Citroën anyósülésén utazó K. Péter életét vesztette. A Citroënt vezető férfival szemben is eljárást indított a rendőrség. Ha bebizonyosodik bűnösségük, közúti baleset gondatlan okozása miatt kell felelniük: a halálos végkimenetel miatt kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetéssel számolhatnak.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×