Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Karmacs korábbi polgármesterének fiát gyanúsítják a robbantással - videó

A családjával együtt visszahúzódónak ismerik Karmacson azt a fiatal férfit, akit a sajtóinformációk szerint a Teréz körúti robbantással összefüggésben fogtak el szerdán.

Az MTI tudósítója csütörtökön a Zala megyei településen több helybéli lakostól is úgy értesült, hogy a család nagyjából egy évtizede él a településen. Többnyire távolságtartónak tartják őket. Az apa és új felesége egy közeli településen tanít, illetve a családfő ingatlanközvetítéssel is foglalkozik, a huszonéves gyanúsítottnak pedig egy néhány évvel fiatalabb húga is van. Elvált édesanyjuk a fővárosban él.

Kelemen István (független), a település polgármestere az MTI-nek elmondta: az apa egy éven át Karmacs polgármestere volt, mandátuma azért szűnt meg, mert a képviselő-testület az önfeloszlatás mellett döntött. Az időközi választáson mást választottak polgármesternek a szavazók.

Kelemen István azt mondta: a Terrorelhárítási Központ (TEK) szerdai akciójáról nem sokat tudnak, ugyanis azt az utcarészt, ahol a család háza áll, lezárták szerda délután. Ismeretei szerint a fiatal férfit nem ott fogták el, legfeljebb házkutatást tarthattak a családi házban.

Az MTI által megszólított karmacsiak közül egy férfi - aki szomszédja a családnak - azt mondta: az elmúlt 10-15 napban többször is látta a "magának való" fiatal férfit, és nemcsak otthona környékén, de a faluban is.

Az eddig nyilvánosságra hozott felvételek alapján úgy vélekedett, hogy azokon valóban a huszonéves karmacsi fiatal van.

Azt többen is elmondták, hogy a történtek miatt leginkább a fiatal férfi családját sajnálják, hiszen a gyanúsítás leginkább nekik árthat, az ő életüket nehezíti meg főként ez a teher.

A videó a police.hu oldalon látható.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×