Infostart.hu
eur:
388.63
usd:
329.97
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Az izraeli konzul sérelmére követtek el bűncselekményt Budapesten

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat egy 63 éves férfival szemben, aki a vád szerint pár hónappal ezelőtt a belváros egyik utcájában durván sértő és gyűlölködő módon, olyan félelemkeltő szavakat kiabált az izraeli konzulnak és fiának, hogy az a sértettekben riadalmat keltett.

A vádirati tényállás szerint 2015. április 25. napján az esti órákban Izrael Állam budapesti Nagykövetségének konzulja a Budapest XIII. kerület, Pozsonyi utcában héberül beszélgetett a fiával, aki kapedlit viselt.

A vád szerint a vádlott ekkor odalépett hozzájuk és a tőle mintegy másfél méterre álló sértetteknek vallási csoporthoz tartozásukkal összefüggésben durván sértő és gyűlölködő szavakat kiabált.

A konzul megkérte, hogy magatartásával hagyjon fel, a vádlott azonban korábbi kijelentéseit emelt hangnemben megismételte, majd további fenyegető tartalmú kijelentéseket tett.

A kerületi ügyészség a fenti tényállás alapján közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a férfival szemben, amely bűncselekmény törvény szerinti büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés - olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×