Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Embercsempészeket fogtak az Oktogonnál

A letenyei határátkelőn feltartóztattak négy afgán állampolgárt, akik egy budapesti férfi kocsijában utaztak, majd a zalai rendőrök Budapesten, az Oktogonnál fogták el a megbízást adó két embercsempészt - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a honlapján.

Egy 41 éves budapesti férfi csütörtök hajnalban négy afgán utasával akart Olaszországba utazni, de a letenyei magyar-horvát határátkelőn feltartóztatták őket a rendőrök. A négy külföldinek nem voltak érvényes úti okmányai, csak humanitárius tartózkodási engedélyt tudtak átadni, amely kizárólag Hajdú-Bihar megye területén való tartózkodásra jogosította fel őket.

A zalai rendőrök ennek nyomán Budapesten, az Oktogonnál fogták el a két megbízót, egy 22 éves budapesti és egy 21 éves afgán férfit.

Mint kiderült, a budapesti gyanúsított tudta, hogy azoknak az embereknek, akiknek a szállítását elvállalta, nincsenek irataik, ezt azonban a sofőrnek nem mondta el. A férfi a gépkocsivezetőket egy internetes hirdetési oldalon választotta ki, és már nem ez volt az első alkalom, hogy külföldiek szállítását elvállalta.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés miatt indított eljárást a budapesti és az afgán férfi ellen, akiket őrizetbe vettek és kezdeményezik az előzetes letartóztatásukat. A külföldieket a rendőrök visszairányították a debreceni befogadóállomásra.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×