Infostart.hu
eur:
388.93
usd:
330.27
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Ismét őrizetbe vették Vizoviczki Lászlót

Ismét őrizetbe vették Vizoviczki Lászlót; a kényszerintézkedésről szóló döntést Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője szombaton megerősítette az MTI-nek.

Bagoly Bettina a nyomozás érdekeire hivatkozva részleteket nem közölt, csak annyit mondott, hogy az ügyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség folytat eljárást és nem az ellene eddig eljáró Központi Nyomozó Főügyészség, vagyis egy új ügyről van szó.

Az őrizetbe vételről elsőként a Bors számolt be. A lap szombati számában azt írta: rendőrautók szállták meg pénteken azt a II. kerületi utcát, ahol a főrendőrök korrumpálásával és adócsalással gyanúsított Vizoviczki László lakik. A hatóság emberei előbb házkutatást tartottak a korábban negyven szórakozóhelyet üzemeltető férfinál, majd bilincsben vitték el.

A Vizoviczki László és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött 2012 februárjában, néhány hónappal később, májusban fogták el az első gyanúsítottakat, köztük rendőröket is.

A gyanú szerint Vizoviczki Lászlónak több budapesti éjszakai szórakozóhelyen üzleti érdekeltsége volt. Neki dolgozott egy másik civil gyanúsított, V. István, akinek az volt a feladata, hogy ezek a szórakozóhelyek zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek, a konkurens szórakozóhelyeken viszont a rendőrök razziákat tartsanak. Az ügyben több akkori magas beosztású rendőrtiszt ellen is eljárás folyik.

Vizoviczki Lászlót 2013 májusában elengedték az előzetes letartóztatásból, és házi őrizetbe helyezték, majd 2013 decemberében a kényszerintézkedést lakhelyelhagyási tilalomra változtatták.

Címlapról ajánljuk

Hétközi munkaszüneti „ünnepnapokat” sürget az ellenzék Németországban

Kevesebb mint két héttel az újév beköszönte előtt különös vita támadt német ellenzéki pártok és a kormányon lévő konzervatívok között. Az ellenzék szerint jövőre túl sok ünnepnap esik a hétvégére, amit hétközben pótolni kellene. A CDU/CSU szerint a "pótlást" jelenlegi gazdasági helyzetében aligha jöhet szóba.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×