Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
313.58
bux:
0
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Agyonverte élettársát

Összeverte, majd magára hagyta élettársát egy budapesti férfi.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást - őrizetbe vétele mellett - M. Gábor 43 éves, valamint halált okozó segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - szabadlábon hagyása mellett - K. Ábris 46 éves budapesti lakosok ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 43 éves férfi 2013. június 27-én Budapesten, a XI. kerületben olyan súlyosan bántalmazta 41 éves élettársát, hogy az asszony életét vesztette. A bűncselekményt követően a férfi megmosdatta, ágyba lefektette a sértettet, majd elment otthonról. A velük egy háztartásban élő K. Ábrisnak azért kell felelnie, mert tudta, hogy a sértettel mi történik, látta állapotát, de nem nyújtott neki segítséget, csak másnap a halál beálltát követően hívta a mentőszolgálat munkatársait. A mentősök jelzése alapján a helyszínre elsőként érkező újbudai rendőrök a két férfit elfogták, akik elszámoltatásukkor beismerő vallomást tettek - írja a Police.hu.

A gyanúsítottakkal szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya folytatja le, M. Gábor esetében előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×